nonameRaikkönen jól érzi magát a Ferrarinál

Vágólapra másolva!
Kimi Raikkönen eddig sokkal jobban érzi magát a Ferrarinál, mint az elmúlt években a McLarennél. 
Vágólapra másolva!

Már alig várja, hogy megkezdje első szezonját az olaszokkal, akik ma leplezték le vadonatúj versenygépüket, az F2007-est.

A finn versenyző öt év után hagyta el a McLarent, hogy az idei évtől átvegye Michael Schumacher helyét a Ferrarinál. A jégembernek is becézett Raikkönen már a héten elmondta, mindenki nagy szeretettel fogadta új csapatánál.

"Eddig minden rendben van" - mondta Raikkönen a riportereknek Fioranóban. "Teljesen más a csapat munkamódszere, mint a McLarené. Úgy gondolom, sokkal nyugodtabb a légkör, ami nagyon tetszik. Többek között ez volt az oka annak, hogy a Ferrarit választottam. Jól érzem magam, minden a legnagyobb rendben van."

Raikkönen az elmúlt évben borzalmasan teljesített, ami nagyban a McLaren gyengélkedésének volt köszönhető, amit az is bizonyít, hogy a brit alakulat tíz év után először nem szerzett győzelmet a 2006-os idényben. A finn pilóta 2005-ben a bajnokság második helyén végzett, ám könnyen bajnok is lehetett volna, ha autója nem robbant volna le alatta annyiszor.

A Ferrari azonban remek megbízhatóságáról híres, és ha az idei autóval nem szúrtak el valamit, akkor Raikkönen elégedett lehet a 2007-es idénnyel. A finn pilóta elmondta, a Ferrari megbízhatósági rekordja is közrejátszott abban, hogy őket választotta.

"Biztos vagyok benne, hogy ez is közrejátszott, de más területek is döntöttek, apróságok. Nem csak egy dolog miatt határoztam a váltás mellett" - folytatta a finn sofőr. "Biztos voltam benne, hogy jól döntöttem, mikor aláírtam a szerződést."

Bár Raikkönen minél előbb ki szeretné próbálni a ma bemutatott versenygépet, egyelőre erre még várnia kell. A csapat azt tervezi, hogy először a tavalyi autóval tesztel, hogy megérezze a két autó közti különbségeket. Csapattársa, Felipe Massa viszont már holnap megkezdi a munkát az új autóval Fioranóban.

"Nem tudom még pontosan, mikor próbálhatom ki az új autót, talán a holnapi próba után többet tudok" - válaszolta a riportereknek Raikkönen, aki szerint a Bridgestone gumik mélyreható ismerete nem jelent majd előnyt a Ferrarinak.

"Nem hiszem, hogy a Bridgestone egyeduralmával előnybe kerülnénk, mert az abroncsok teljesen mások, mint a tavalyiak" - magyarázta Kimi. "A következő szezonban a gumik mindenki számára azonosak lesznek, így mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy kihozzuk azokból a maximumot. Az idei évben más lesz az autó és a gumik, de van egyfajta munkamódszerem, ami szerint haladni fogok. Nem ez az első alkalom, hogy csapatot váltok, szóval van némi tapasztalatom ebben. Mivel a Ferrarinál sokkal nyugodtabb a légkör, biztos vagyok benne, hogy hamar beilleszkedem a csapatba. Azonban az első igazi tesztprogram után már sokkal többet fogok tudni mondani."

Raikkönen azt is elárulta, elkezd olaszul tanulni, mert tudja, ez megkönnyíti majd a munkáját: "Természetesen elkezdem tanulni az olasz nyelvet, mert ez elengedhetetlen ahhoz, hogy sikeresen tudjunk együtt dolgozni. Időbe fog telni, míg használni tudom ezt a tudásom, de nem hiszem, hogy addig is bármi gond lenne, mert mindenki tökéletesen beszél angolul."