Hamilton készen áll a kihívásra

Vágólapra másolva!
Lewis Hamilton izgatottan várja első évét a Forma-1-ben, mikor a kétszeres világbajnok, Fernando Alonso csapattársaként kell bizonyítania a McLaren Mercedes színeiben. A brit pilóta azonban készen áll a kihívásra.
Vágólapra másolva!

A Forma-1 előszobájaként is emlegetett GP2-es géposztály világbajnoka bevallotta, minden eddiginél keményebben fog hajtani az idei évben, hogy fel tudja venni a versenyt Alonsóval. Bár Hamilton számára nem újdonság, hogy egy nálánál jóval tapasztaltabb és erősebb versenyzővel kell megküzdenie, bevallotta, még soha nem volt Alonsóhoz mérhető kvalitású csapattársa.

"Az összes eddigi csapattársam versenyképes volt, és mindig az jelentette a legnagyobb kihívást számomra, hogy választ találjak a kérdéseimre: meddig kell elmennem ahhoz, hogy legyőzzem csapattársam, és ami még fontosabb, meddig mehetek el" - mondta Hamilton a McLaren mai bemutatóján. "Azzal, hogy a kétszeres világbajnok Fernando a csapattársam, minden eddiginél keményebben kell hajtanom, hogy hozzam az eredményeket."

A színes bőrű versenyző azt is elmondta, megtiszteltetés számára, hogy kezdőként Alonso csapattársa lehet a McLarennél. "Valóban megtisztelő számomra, hogy első évemben Fernando mellett dolgozhatom a királykategóriában. Komoly kihívás lesz számomra a közös munka, hiszen valahol ellenfelek leszünk."

A brit versenyző már alig várja, hogy megkezdhesse a munkát csapattársával, és bízik benne, hogy debütáló évében képes lesz egyenletesen teljesíteni a versenyeken, és élni tud azzal a lehetőséggel, hogy a kétszeres világbajnoktól, illetve a McLarentől tanulhat.

"Természetesen mindig a győzelem a célom, ám az idei lesz a debütáló évem a Forma-1-ben, és mindent megteszek majd annak érdekében, hogy a lehető legtöbbet tudjak tanulni. Legfőbb célom az, hogy egyenletes teljesítményemmel segíthessek a csapatnak az egyéni, és a konstruktőri bajnoki cím megszerzésében" - folytatta Lewis, aki elárulta, rengeteg időt töltött a csapattal az elmúlt időben, hogy megkönnyítse a munkáját az idei évben.

"Minden nap a McLaren Technology Centerben voltam. Ez lehetőséget adott számomra, hogy megismerkedjek új mérnökeimmel, ami megkönnyíti majd munkánkat az idei évben. Minden nap tréningeztem az edzőteremben, találkoztam a csapattagokkal, és figyelemmel követtem, miként készül az új autó."

Bár még nem biztos benne, Hamilton úgy gondolja, január 24-én ülhet először az új autó volánja mögé, mikor a McLaren megkezdi idei tesztprogramját: "Szerintem január 24-én próbálhatom ki első alkalommal az MP4/22-es modellt, mikor a csapat megkezdi idei tesztprogramját. Folyamatosan figyeltem, miként fejlesztik az autót a szélcsatornában, és az eddigi benyomásaim pozitívak. Mindenki erején felül dolgozott, hogy az új autó minden tekintetben felkészülten kezdhesse meg a 2007-es szezont."