Albers nekivágna a Dakar-ralinak

Vágólapra másolva!
Christijan Albers, a Forma-1-es Spyker csapat pilótája jelenleg Lisszabonban tartózkodik, ahol az egyik szponzor vendégeként vesz részt a hatodikán rajtoló Dakar-ralin. A holland nem tartja kizártnak, hogy egyszer majd ő is nekivág a sivatagnak.
Vágólapra másolva!

Nem újdonság, hogy azok a pilóták, akik korábban a Forma-1-et is megjárták, más szériákban, más jellegű versenyeken is megmérettetik magukat. Előreláthatólag Pedro de la Rosa és Marc Gené például idén a 24 órás Le Mans-i futamon áll majd rajthoz.

De említhetnénk Juan-Pablo Montoyát is, aki F1-es karrierje után az amerikai NASCAR-ban próbál szerencsét, a német túraautó bajnokság (DTM) pedig kis túlzással hemzseg a száguldó cirkuszban rutint szerző veteránoktól.

A Spyker istálló egyik versenyzője, Christijan Albers a kamionjairól elhíresült MAN meghívására részt vesz az idei Dakar-rali lisszaboni rajtján. Talán az itteni élmények hatására nyilatkozott úgy a holland, hogy egyszer majd ős szívesen kipróbálná magát a legnehezebbnek tartott tereprali versenyen.

"Tisztelem azokat akik nekivágnak a Dakarnak"- nyilatkozta Albers. "Ez egy nagyon nehéz, de ugyanakkor nagyon izgalmas verseny. Talán egy napon majd én is itt leszek résztvevőként is."

"Már nagyon várom, hogy elrajtoljon a mezőny, és az összes holland indulónak eredményes versenyzést kívánok"- fejezte be a 27 éves Albers, aki egyelőre természetesen arra koncentrál, hogy a Forma-1-ben érjen el eredményeket.