A Forma-1-nek több csapatra van szüksége

Vágólapra másolva!
Az egykori Forma-1-es pilóta, Martin Donnelly azon a véleményen van, hogy a száguldó cirkuszban növelni kellene a csapatok létszámát, és a brit expilóta a biztonság érdekében visszaállítaná a repülőrajtot is.
Vágólapra másolva!

Donnelly nem volt igazán sikeres a száguldó cirkuszban, hiszen soha egyetlen futamot sem tudott megnyerni, sőt még pontos sem szerzett. Azonban a Forma-1-et ismerők és szeretők számára mégis ismerősen cseng a neve.

Ha kicsit visszatekintünk a Forma-1 történetében, egészen pontosan az 1990-es szezonra, annak is a Spanyol Nagydíjára, akkor talán többen a fejükhöz kapnak, és már kezdik is mesélni a brit pilóta történetét. Azon a jerezi tréningen történt ugyanis, hogy Donnelly szerencsésen túlélte a modernkori Forma-1 egyik legbrutálisabb balesetér.

Donnelly napjainkban a brit Comtec csapat alkalmazásában áll, ahol az utánpótlással foglalkozik. De természetesen egykori F1-es pilótaként figyelemmel kíséri a száguldó cirkuszban történő eseményeket is, és ezekről ráadásul véleménye is van.

"A Forma-1-ben jelenleg a nagycsapatok elnyomják a többieket, és ez így nem mehet tovább"- kezdte mondandóját Donnelly. "Már csak azért is több csapatra van szükség, mert akkor azok a tehetségek is lehetőséget kaphatnának, akiket jelenleg elnyomnak."

A korábban az Arrows és a Lotus színeiben versenyző pilóta azonban nagyon elégedett azzal, hogy a balesete óta eltelt 17 év alatt a biztonság hihetetlen magas szintre fejlődött a Forma-1-ben. Ennek ellenére azért a brit nincs mindennel kibékülve.

"Ha átél az ember egy nagy balesetet, akkor a későbbiekben a biztonság mindennél többet jelent majd neki. Szerintem a repülőrajt visszaállításán is érdemes lenne elgondolkodni, mert úgy elkerülhetőek lennének a start utáni balesetek"- fejezte be eszmefuttatását Donnelly.