Hamilton szerint Sutil megszorongatja Alberst

Vágólapra másolva!
A McLaren Mercedes újonca, Lewis Hamilton szerint a Spyker-istálló újonnan igazolt versenyzője, Adrian Sutil megszorongathatja a nálánál jóval nagyobb tapasztalattal rendelkező csapattársát, Christijan Alberst az idei esztendőben.
Vágólapra másolva!

Hamilton már csak tudja, hiszen 2005-ben komoly csatákat vívtak egymással a Forma 3 Euroszériában. Bár a brit versenyző akkor megnyerte a bajnokságot, tisztában van Sutil képességeivel, éppen ezért is figyelmeztette Alberst, óvakodjon a némettől.

"Mindenki tudja, mire képes Albers" - mondta Hamilton az Autosport magazinnak adott nyilatkozatában. "Azonban úgy gondolom, ahogy Kubica megszorongatta Heidfeldet, Adrian is fel fogja rázni Alberst. Kimondom, azt várom, hogy gyorsabb lesz nála. Fantasztikus versenyző, aki igencsak megizzasztott, mikor egymás ellen versenyeztünk."

A Spyker karácsony előtt kötött hosszú távú szerződést Sutillal, aki a pénteki szabadedzéseken nyújtott remek teljesítményével lenyűgözte a holland tulajdonba került istálló vezetőségét. A német pilóta a tavalyi évben megnyerte a Japán F3-at, míg 2005-ben Hamilton mögött a második helyen végzett az F3 Euroszériában.