A konkurencia kételkedik a Ferrariban

Vágólapra másolva!
A Renault főmérnöke Pat Symonds és a Honda jelenlegi, valamint a Ferrari egykori pilótája, Rubens Barrichello is kételkedik abban, hogy az olasz istálló Ross Brawn és Michael Schumacher nélkül is képes lesz megközelíteni korábbi eredményeit.
Vágólapra másolva!

Michael Schumacher és Ross Brawn a 2006-os szezon végén elhagyta a Ferrarit, tehát elmondható, hogy a vörösöknek az idén két legfontosabb figurájuk nélkül kell megpróbálniuk az elmúlt évek eredményeit megismételni. Sok szakértő egyetért abban, hogy valószínűleg kisebb visszaesés következik majd a gárda életében.

Pat Symonds szerint főként Ross Brawn hiányát fogja megérezni az istálló: "Ross hihetetlen nagy munkát végzett a Ferrarinál, egységes, célorientált, és ami ennél is fontosabb, eredményes csapatot alakított ki. Fennáll a veszélye, hogy ez megszűnik, ha Ross már nem dolgozik velük többé"- nyilatkozta a Renault főmérnöke.

"Ha kezdetben nem jönnek majd az eredmények, akkor nyilván mindenki őt fogja hiányolni"- folytatta Symonds. "Nincs könnyű helyzetben a Ferrari, hiszen az olasz médiának is meg kell felelnie, ami nem kis nyomást gyakorol a gárdára"- fejezte be a brit szakember.

De a Ferrari nem csak Ross Brawnt veszti el, hanem a visszavonuló, a 38. születésnapját a mai napon ünneplő Michael Schumachert is. Az olasz istállónál éveken keresztül versenyzett a brazil Rubens Barrichello, aki szerint a németet is nagyon nehéz lesz pótolni.