A Honda dominált az esős Jerezben

Vágólapra másolva!
Rubens Barrichello végzett az élen az eheti tesztek zárónapján Jerezben, ahol az időjárás játszotta a főszerepet. A Honda kettős sikert ünnepelhetett, ugyanis tesztpilótája, James Rossitter futott be másodiknak, a remekül teljesítő Lewis Hamilton előtt.
Vágólapra másolva!

A hajnali felhőszakadás miatt hatalmas víztócsák és átfolyások fogadták a versenyzőket a mai nap a spanyol ringen, így nem csoda, hogy a köridők a délelőtt folyamán semmit nem mutattak.

A Honda versenyzői, Rubens Barrichello és James Rossitter azonban remekül vették az akadályokat, és az élen zárták az utolsó tesztnapot Jerezben. A harmadik pozícióban a csütörtöki nap legeredményesebb versenyzője, az újonc Lewis Hamilton végzett a McLarennel. A brit pilóta napja azonban nem végződött valami fényesen, ugyanis nem sokkal a tréning vége előtt - vélhetően egy mechanikai meghibásodás miatt - megállt az autója a pályán.

Ralf Schumacher tovább dolgozott a Bridgestone új abroncsain, és optimalizálta a TF106B kódszámmal ellátott versenygép beállításait. A német versenyző a nap végén elmondta, véleménye szerint Jerezben nehezebb volt megtalálni az optimális beállításokat, mint az elmúlt héten Barcelonában.

A McLaren spanyol tesztpilótája, Pedro de la Rosa mögött, Heikki Kovalainen végzett a hatodik pozícióban a Renault-val, ám a finn pilóta autójában dobogó erőforrás nem sokkal ebédidő után megadta magát. Ennek ellenére, Kovalainen két tizeddel megelőzte csapattársát, Giancarlo Fisichellát.

Nick Heidfeld a nyolcadik lett a BMW-vel, miközben tovább folytatta a Bridgestone gumik kiértékelését, mellyel elég sok gondja volt a csapatnak ezen a héten. Anthony Davidson a kilencedik helyre repítette a Super Aguri átmeneti versenygépét. Mögötte a BMW színeiben ismét pályára gördülő Timo Glock és a Toyota újonca, Kamui Kobayashi végzett, akinek szintén korábban be kellett fejeznie a munkát, ugyanis motorja megadta magát.

A Ferrari borzalmasan zárta eheti tesztprogramját, hiszen mind Felipe Massa, mind Luca Badoer autója megállt a pályán. Az olaszok versenyzői csak a lista utolsó felében végeztek.