Montagny már teszteli a Toyotát

Vágólapra másolva!
Franck Montagny az idei szezonban versenyzőként is lehetőséget kapott a Super Agurinál, ám a jövőben ismét tesztpilótaként fog dolgozni.
Vágólapra másolva!

A Toyota színeiben már ma, a jerezi gyakorláson a volán mögé ülhet, ami kissé meglepte a pilótát is.

Montagny a 2004-es és 2005-ös szezont is tartalék- és tesztpilótaként töltötte el a Renault-nál. A francia sofőr munkájával elégedettek voltak a gárdánál, ám versenyzőként nem kapott lehetőséget.

Erre egészen a nemrégiben véget ért idei szezonig várnia kellett, ekkor a több pilótával is csúnyán melléfogó Super Agurinál kapott lehetőséget több futamon is. Montagny azonban a jövőben is elsősorban a tesztek alkalmával bizonyíthatja képességeit, hiszen aláírt a Toyotához.

Szeptemberben két napot már a Toyotával gyakorolt Silverstone-ban, ám hamarosan újabb lehetőséget kap Jerezben, amire maga a pilóta sem számított: "Nem gondoltam volna, hogy így történik, hiszen a tervek szerint csak később kapcsolódtam volna be. Az elmúlt héten már ugyan a csapattal voltam Barcelonában, de akkor csak figyeltem, hogyan dolgoznak a fiúk. Aztán egyszercsak közölték velem, hogy én is utazok Jerezbe."

Montagny szerint az, hogy a tervezettnél korábban beveti őt a Toyota, több szempontból is könnyebbséget jelent: "A legfontosabb talán az, hogy már most megismerhetem az autót, hiszen ezzel időt nyerünk. Nagyon örülök, hogy már most el tudom kezdeni a munkát."

A Toyota ma kezdi a körözést Spanyolországban, és ezen a héten péntekig, majd a jövő héten keddtől csütörtökig gyakorol a gárda Jerezben.