Hamilton kapta az év újonca díjat

Vágólapra másolva!
A GP2-es széria idei bajnoka, a McLaren jövő évi versenyzője, Lewis Hamilton lett az Év Újonca az Autosport magazin által szervezett szavazáson.
Vágólapra másolva!

A brit versenyző a hétvégén megrendezett díjátadó ünnepségen vehette át a megtisztelő kitüntetést.

Hamilton, aki a tavalyi évben megnyerte a Forma 3-as bajnokságot, idén debütált a Forma-1 előszobájaként is emlegetett GP2-es géposztályban, ahol hatalmas meglepetésre már a szezon harmadik versenyén megszerezte első győzelmét a korábbi bajnok, ART istálló színeiben. Az év legkiemelkedőbb teljesítményét kétségkívül Silverstone-ban, és Isztambulban nyújtotta, ahol lenyűgözően vezetett.

Hazai közönsége előtt kettős győzelmet aratott még júniusban, és látványos előzéseket hajtott végre az angol ringen, melyek vélhetően egy örök életre megmaradnak rajongói emlékezetében. A Török Nagydíjon egy korai megpördülést követően a mezőny végéről feljött a második helyre, ami szintén nem mindennapi teljesítménynek mondható.

"Élveztem a GP2-es kategóriát" - mondta Hamilton, miután átvette a díjat Eddie Jordantől és Jean Alesitől. "Boldog vagyok, hogy a GP2 lehetőséget teremtett arra, hogy megmutassam magam a Forma-1-es csapatoknak, máskülönben biztosan nem lennék ott, ahol most vagyok."

Hamilton azonban most teljes erejével a jövő évi Forma-1-es világbajnokságra koncentrál, ahol nem szeretne kudarcot vallani a kétszeres világbajnok, Fernando Alonso csapattársaként.

"Négy hónapunk van arra, hogy felkészüljünk. Fernando csapattársaként nem lesz egyszerű a dolgom, de sokat hoz a csapathoz, és vélhetően rengeteget tanulhatok majd tőle" - tette hozzá a brit versenyző.