Heikki: Gyorsan megszoktuk a Bridgestone-t

Vágólapra másolva!
A héten Barcelonában a szezonzáró Brazil Nagydíj után először bőgtek fel a motorok. Az első két napon a Ferrarik messze a mezőny előtt jártak, ám a zárónapon Heikki Kovalainen már igencsak megközelítette a vörösöket.
Vágólapra másolva!

A Ferrari kezdeti fölénye nem volt meglepetés, hiszen a 2007-es szezontól egyedüli gumiszállítóként tevékenykedő Bridgestone-ról az olaszoknak már jókora tapasztalata van. A Renault azonban pillanatok alatt ledolgozta kezdeti hátrányát, Kovalainen az utolsó napon mindössze 0,292 másodperccel maradt el Luca Badoer legjobb idejétől.

"Számunkra ez nagyon fontos teszt volt, hiszen ezzel indult a téli programunk. Ráadásul most köröztünk először Bridgestone abroncsokkal is" - nyilatkozta a Renault-nál Alonso helyét átvevő Kovalainen. "Az első napokban nem tudtunk igazán gyors köröket teljesíteni, de a végén már láthattuk, hogy versenyképesek lehetünk a japán papucsokkal is."

"Pozitív eredménnyel zártuk a hetet, hiszen az utolsó napon már sikerült néhány jó időeredményt is felmutatni" - folytatta a finn.

Az első Forma-1-es szezonjára készülő pilóta nyilatkozatából az is kiderült, hogy a világbajnoki címvédő csapat számára nem okozott különösebb nehézséget a jövőre monopolhelyzetbe kerülő Bridgestone termékeire való átállás: "Nagyon keveset kellett változtatnom a vezetési stílusomon, hiszen ezeknek a gumiknak kisebb a tapadása. Ez
azt jelenti, hogy korábban kell fékeznem, és a kanyarokba sem lehet akkora sebességgel beesni, mint korábban. De ezt nagyon gyorsan sikerült megszoknom."

A 25 éves Kovalainen számára ezzel még nem ért véget a gyakorlás az idei naptári évre, a következő hatnapos tesztre Jerezben kerül majd sor: "Ez a teszt is nagyon fontos lesz. Az egész csapat kőkeményen dolgozik, hogy minél jobban felkészüljünk a következő idényre."

"Én személy szerint minden korábbinál motiváltabb vagyok. Még rengeteg munka vár ránk míg elrajtol a következő évad, de nem aggódom emiatt. Biztos vagyok benne, hogy jól fel fogunk készülni a melbourne-i szezonnyitóra" - fejezte be Kovalainen.