Újabb személyi változás a Toyotánál

Vágólapra másolva!
A Toyota új alelnököt nevezett ki Forma-1-es csapatának élére, hogy ezzel erősítse a fejlesztésért és a versenystratégiáért felelős részlegét a 2007-es idény előtt. A japán gárda mindent megtesz azért, hogy megszerezze első futamgyőzelmét a jövő évben.
Vágólapra másolva!

Tadashi Yamashima, aki korábban a Toyota Motorsport Corporation vezető hivatalnokaként az autógyártó motorsport tevékenységeiért volt felelős, a jövőben a csapat jelenlegi vezetői, Tsutomu Tomita, és John Howett mellett fog tevékenykedni.

"Ahogy közeledik a 2007-es idény, a Toyota Motorsportnak mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy megerősítse szervezeti felépítését, ezért döntöttünk úgy, hogy Yamashimát ültetjük a technikai részlegünk élére" - mondta a csapat igazgatóhelyettese, Kazuo Okamoto. "Nem csak jó szakember, hanem hatalmas tapasztalattal is rendelkezik, így már alig várjuk, hogy irányítása alá vegye a technikai részleget."

Annak ellenére, hogy a Toyota rendelkezik a legnagyobb költségvetéssel a Forma-1-ben, a japánok eddig nem tudtak maradandót alkotni. Az idei évben mindössze csak egyszer állhattak fel a dobogóra, még a szezon harmadik futamán Ausztráliában.

Bár év közben többször is módosítottak versenygépükön, és számtalan újítást vezettek be, nem tudtak igazi áttörést elérni, noha az év végén már bíztató volt a teljesítményük. A vezetőség most abban bízik, hogy a szabályváltoztatásokkal, illetve technikai részlegük megerősítésével felvehetik majd a harcot a legjobbakkal a 2007-es idényben.