Theissen: A BMW komoly kihívás előtt áll

Vágólapra másolva!
A BMW Motorsport igazgatója, Mario Theissen szerint komoly kihívás előtt áll csapata, hiszen ahhoz, hogy javulást tudjon elérni az idei évhez képest, mindenképpen le kell győznie a Hondát a 2007-es idényben.
Vágólapra másolva!

Miután felvásárolta a Sauber istállót, a BMW saját csapattal kezdte meg az idei évet. A német autógyártó a várakozásokon felül teljesített, és a bajnokságot 36 pontjával az ötödik helyen zárta, jóllehet nem kevesebb, mint ötven pont választotta el a negyedik helyezett Hondától.

"Az a probléma, hogy ha jól teljesítesz, akkor az elvárások azonnal nagyobbak lesznek veled szemben. Természetesen jobbnak kell lenünk a jövő évben, ám ez egyáltalán nem lesz egyszerű. Jóllehet csak négy csapat végzett előttünk, és így az ötödikek lettünk, azonban csak 36 pontot szereztünk, míg az előttünk állók mind túlszárnyalták a 100 pontot, közülük ketten pedig a 200-on is túljutottak" - magyarázta Theissen az Autosport-nak.

"A mögöttünk végző legjobb csapat pedig 35 pontot szerzett, így nem lesz egyszerű továbblépni. Azonban a téli időszak alatt mindent megteszünk annak érdekében, hogy ez sikerüljön. Sokkal inkább az autó teljesítményét, mintsem a megszerzett pontok számát nézem."

"A tavalyi évben a Sauber kilométerenként 3 tizedmásodperccel volt lassabb, mint a leggyorsabb Michelines csapat, általában a Renault. Idén már csak 2 tizedmásodperces hátránnyal kezdtük meg az évet, amit a szezon végére sikerült letornáznunk 15 századmásodpercre, a téli teszteken pedig az lesz a célunk, hogy ezt a különbséget tovább csökkentsük."

Bár Theissen magabiztosan várja a 2007-es idényt, jól tudja, míg pályára nem gördül a jövő évi versenygépük, nem tudják meg, mire is számíthatnak valójában.

"Úgy gondolom, jó úton haladunk. Pár hete már új munkarendben, három műszakban folyik a munka a szélcsatornánkban, ennek eredményeképpen pedig sokkal gyorsabban megy minden, mint egy évvel ezelőtt" - magyarázta a szakember. "A számok rendben vannak, minden területen javulunk, legfőképpen a motor terén, így magabiztos vagyok. Azonban azt nem szabad elfelejteni, hogy míg pályára nem gördül az új autó, semmit nem tudunk az esélyeinkről."