Schumi együtt érzett Alonsóval Monzában

Vágólapra másolva!
Michael Schumacher elárulta, együtt tudott érezni Fernando Alonsóval Monzában, mikor olyasvalamiért büntették meg a spanyol világbajnokot, amit nem is követett el. A Ferrari versenyzőjét az 1994-es Brit Nagydíjra emlékeztette az idei eset.
Vágólapra másolva!

Fernando Alonso számára borzalmasan végződött a szombati nap Monzában, ugyanis miután defektet kapott az időmérő tréningen, a sportfelügyelők elvették három leggyorsabb körét, mondván a kvalifikációs tréning utolsó etapjában feltartotta Felipe Massát gyorskörén. A spanyol pilóta megdöbbenve vette tudomásul a FIA döntését, majd később elmondta, tisztességtelennek tartotta büntetését, és többé már nem tartja igazi sportnak a Forma-1-et.

Bár Schumacher akkor nem kommentálta a történteket, a szezon után adott nagyinterjújában elárulta, igenis együtt érzett riválisával Monzában, ugyanis az eset az 1994-es Brit Nagydíjra emlékeztette, mikor a fekete zászlós jelzés állítólagos figyelmen kívül hagyásáért két versenytől eltiltották.

"Akkor azt gondoltam, hogy megjátszották az egészet, nem tehettem semmit. Hatalmas volt az előnyünk a bajnokságban, és a büntetés kézenfekvő volt" - mondta Michael a Suddeutsche Zeitung-nak adott nagyinterjújában. "A FIA folyamatosan a szabályok megsértésével vádolt minket. Ahogy Flavio Briatore hozzáállt a dolgokhoz, nyilvánvalóan nem segített nekünk. Senki nem állt ki mellettünk, mert igazából árral szemben úsztunk."

"Utólag azt gondolom, hogy Fernando Alonso is ezt érezhette Monzában. Mikor rádöbbent, hogy a FIA jogtalanul lép fel ellene, és olyasvalamivel gyanúsítja meg, amit nem követett el, teljes mértékben megértettem a reakcióját, mert én is éppen ugyanezt éreztem 1994-ben. A verseny után el is mondtam neki a véleményem, mikor a genovai reptéren összefutottunk."

Schumacher nem győzte hangsúlyozni, hogy nem hagyta figyelmen kívül a fekete zászlós jelzést az 1994-es Brit Nagydíjon, melyet azért lengettek neki, mert a felvezető körben megelőzte Damon Hillt.

"Nem hagytam figyelmen kívül a fekete zászlót" - nyomatékosította Schumacher. "Egyszerűen csak nem vettem észre. Nem mondhatnám, hogy hibát követtem el. A FIA tévedett, egyszerűen nem tudom megérteni, hogy miért éppen én voltam a bűnbak azon a versenyen."