Mosley szerint eleurópaiasodott a Forma-1

Vágólapra másolva!
A Nemzetközi Automobil Szövetség elnöke, Max Mosley figyelmeztette a csapatokat, kénytelenek lesznek beleegyezni a húszállomásos világbajnokságba, ha meg akarják akadályozni, hogy újabb európai futamok kerüljenek ki a versenynaptárból.
Vágólapra másolva!

Ahogy arról az elmúlt héten beszámoltunk, felmerült az ötlet, miszerint a Brit-, és a Francia Nagydíj a jövőben felváltva rendezhet futamot a Forma-1-ben, ugyanis a szervezők csak ilyen módon tudják elérni, hogy új versenyek is helyet kaphassanak a bajnokságban.

Arról már az elmúlt hónapban döntöttek, hogy Dél-Korea a 2010-es idénytől része lesz a Forma-1-es versenynaptárnak, ám egyre valószínűbb, hogy a feltörekvőben lévő India is rendezhet futamot a jövőben, bár a pálya építése még nem kezdődött meg.

A távol-keleti, illetve az ázsiai futamok azóta foglalkoztatják komolyabban az irányító testületet, hogy az Európai Unió szabályainak értelmében a jövő évtől már egyetlen európai versenyen sem lesz megengedett a dohánytermékek reklámozása, mellyel a sport a Marlboro kivételével az összes nagy dohánygyár támogatását elveszti, noha korábban belőlük élt.

Max Mosley a hét közepén Münchenbe látogatott, ahol hosszas tárgyalássorozat után végül megegyezett a BMW-s Burkhard Goeschellel a Forma-1 hosszú távú jövőjéről, mellyel véget ért a GPMA által megálmodott rivális széria fenyegetése, legalábbis egy jó időre.

Az elnök azonban nem győzte hangsúlyozni, mivel további országok is pályáznak a Forma-1-re, kénytelenek lesznek leredukálni az európai versenyeket, vagy ki kell terjeszteni a versenynaptárat, mely ötletet korábban a csapatok elvetettek.

"Aránytalanul sok európai verseny van a naptárban ahhoz képest, hogy világbajnokságról beszélünk. Ha megnézzük az Olimpiai játékokat, akkor is láthatjuk, hogy az elmúlt száz év leforgása alatt körülbelül 50 százalékban Európában kerültek lebonyolításra, ami szintén rossz, de nálunk még súlyosabb a helyzet" - mondta Mosley az újságíróknak. "Meg kell találnunk a helyes egyensúlyt Európa és a világ más tájai között, különösen, hogy a piac egyre tágul. India, Kína, Oroszország, Dél-Amerika, Közép-Amerika mind fontos piacok a Forma-1 számára."

A Forma-1-es versenynaptár az elmúlt években egyre ritkább lett, hiszen míg 2005-ben 19, addig 2007-ben nagy valószínűséggel már csak 17 futam kerül megrendezésre, melyek közül a Török Nagydíjat is beleszámolva pontosan kilenc Európában kerül lebonyolításra.

"Még egy versenyt szeretnénk rendezni Észak-Amerikában, amellett, hogy nem akarunk újabb európai versenyt elveszíteni" - mondta Mosley. "Célunk az, hogy a csapatok beleegyezzenek a húszállomásos világbajnokságba, jelenleg is ezen dolgozunk."