Vágólapra másolva!
A Red Bull Racing újdonsült versenyzője, Mark Webber elárulta, az Adrian Newey által megálmodott RB3-as versenygép január közepére készül el, melynek tesztelését azonnal meg is kezdi az osztrák tulajdonban lévő alakulat.
Vágólapra másolva!

Webber borzalmas évet zárt a Williams istállóval, amely történetének egyik legsötétebb szezonját teljesíttette a Forma-1-ben. Az ausztrál versenyző a 2007-es szezont a Red Bull Racing istállónál kezdi majd meg David Coulthard csapattársaként, és úgy gondolja, minden esélye meglesz arra, hogy feledtesse az elmúlt idényt.

Az energiaital-gyárosok az év elején megszerezték a McLaren egykori technikai igazgatóját, Adrian Newey-t, akihez a szezon végén csatlakozott korábbi jobb keze, Peter Prodromou, melytől Webber mindenképpen komoly előrelépést remél.

"Legjobb évemet szeretném teljesíteni a Forma-1-ben, melyhez szerintem mindenünk adott. Már alig várom, hogy megkezdjem a munkát a Red Bull Racing istállóval, és hozzam azokat az eredményeket, melyekre képes vagyok" - mondta az ausztrál sofőr. "Várom már az új szezont. Az új autó január közepén debütál. Bízom benne, hogy azonnal pályára vihetjük, és megkezdhetjük a tesztelését, hogy a szezonnyitó, hazai versenyemen jól szerepelhessünk."

A Red Bull a jövő évben Ferrariról Renault motorra vált, melynek kis hűtésigénye lehetővé teszi Newey számára, hogy minden eddiginél agresszívebb aerodinamikai csomaggal lássa el az RB3-as modellt. A Forma-1 legtehetségesebb tervezőjének tartott Newey egyébként a 90-es években már dolgozott együtt a franciákkal, mikor öt konstruktőri és négy egyéni bajnoki címet szerzett a Williams főtervezőjeként.