Egyfajta keverékkel készül a Bridgestone

Vágólapra másolva!
A Bridgestone egyfajta gumikeverékkel kezdi majd meg a téli teszteket, és ha az új konstrukció beválik, ezzel a termékkel állhatnak majd rajthoz a csapatok a márciusban megrendezésre kerülő szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon.
Vágólapra másolva!

Azt követően, hogy a Michelin az év végén kiszáll a Forma-1-ből, a 2007-es idényben a Bridgestone egyedüli beszállítóként látja majd el termékeivel a teljes mezőnyt. Bár korábban úgy volt, hogy egyes csapatok még a franciák termékeit használják majd a téli tesztek nyitóállomásán Barcelonában, a japánok a hét elején véglegesítették szerződéseiket, így a teljes mezőny Bridgestone tappancsokkal futhat a spanyol ringen.

A Bridgestone Motorsport fejlesztési igazgatója, Hirohide Hamashima az Autosport magazinnak adott nyilatkozatában elárulta, hogy a csapatok nagy valószínűséggel azokkal a specifikációjú abroncsokkal kezdik majd meg az idei évet, melyeket a hónap végén megrendezésre kerülő barcelonai tesztprogramon is használnak majd.

"Hacsak nem lesz komolyabb probléma az abroncsokkal a barcelonai teszteken, akkor azokat fogjuk bevetni a szezonnyitó versenyen" - mondta a szakember. "Ezért is szeretnénk megbizonyosodni az új termék megbízhatóságáról és teljesítményéről már az első tesztprogram során. Mivel a teljes mezőnyt el kell látnunk abroncsokkal, a gyártósor már készen áll. Mindenkinek elegendő abroncsot tudunk szállítani, bármikor legyen szüksége rá. Meg kell változtatnunk a filozófiánkat, noha nem miattunk lép életbe már a 2007-es idényben az egybeszállítós szisztéma."

A téli tesztek november 28-án kezdődnek meg Barcelonában, ahol nagy valószínűséggel jóval hűvösebb lesz az idő, mint a szezon első három megmérettetésén, így ha a Bridgestone azokkal az abroncsokkal szeretné teljesíteni a tengerentúli versenyeket, mint amiket a téli teszteken is használ, komolyan fel kell kötnie az alsógatyáját.

"Ami a szemcsésedést illeti, a téli tesztek során sokat fogunk küszködni, mert az autó rengeteget fog csúszkálni, és a hűvösebb aszfalthőmérséklet sem kedvez majd neki. Ezek lesznek azok a legégetőbb kérdések, melyekkel szembe kell majd néznünk a téli tesztek során, ha valóban jól akarunk szerepelni a 2007-es idény első versenyein" - magyarázta Hamashima.