A Williams megnevezte új ügyvezetőjét

Vágólapra másolva!
A Williams istálló Adam Parrast nevezte ki új ügyvezető igazgatójának, miután Chris Chapple az elmúlt héten közös megegyezéssel felbontotta szerződését a grove-i bázisú csapattal.
Vágólapra másolva!

Parras, aki Cambridge-ben szerezte meg jogi diplomáját majd a Barclays Investment Banknál helyezkedett el, november 27-től állhat munkába a Williams istállónál.

"Évek óta figyelem a Williams munkáját, és megtiszteltetés számomra, hogy a csapattal dolgozhatok" - mondta Parras. "A következő év egy új fejezetet nyit a gárda történetében, már alig várom, hogy megkezdhessem a munkát, és sikerre vigyem a Toyotával és az új szponzorainkkal való együttműködésünket."

A csapat névadó társtulajdonosa, Sir Frank Williams a következőkkel folytatta: "Régóta ismerem. Tudom, hogy Adam elhivatott a Forma-1 és a Williams iránt, éppen ezért biztos vagyok benne, hogy tapasztalatával előbbre viheti a csapatot."