A Renault jó befektetésnek tartja az F1-et

Vágólapra másolva!
A Renault elnöke, Carlos Ghosn ismét leszögezte, a francia autógyártó nagyvállalat hosszútávra tervez a Forma-1-ben, miután az idei évben zsinórban másodszor zsebelte be a bajnoki címet.
Vágólapra másolva!

Ghosn már korábban is hangsúlyozta, a Renault mindaddig a Forma-1-ben marad, míg jó befektetésnek tartja a sportot. A francia istálló az idei évben mindkét bajnoki címet bezsebelte, és a vezetőség egészen a 2012-es idény végéig elkötelezte magát a Forma-1 mellett.

"Azért vagyunk a Forma-1-ben, hogy itt maradjunk" - mondta az elnök. "Az új szabályok már a 2007-es idénytől érvénybe lépnek, és a következő években is lesznek változtatások. Tudatában vagyunk annak, milyen módosításokra számítsunk, és elfogadtuk ezeket. Úgy gondolom, hogy az új szabályok lehetővé teszik számunkra, hogy élvezetesebb versenyekkel kápráztathassuk el a közönséget, és egyre nagyobb küzdelem alakulhasson ki a rivális csapatok között."

"A Renault számára ez egy remek befektetés, mely növeli a márka ázsióját és népszerűségét szerte a világban" - folytatta Ghosn, aki hozzátette, nem kevés pénzükbe került, hogy idén megszerezzék mindkét bajnoki címet.

"Természetesen örülök a sikereknek, és büszke vagyok az egész csapatra. Fontos győzelem volt ez a Renault számára, hiszen rengeteget költöttünk a Forma-1-re az idei évben. A királykategória egy hatalmas befektetés a Renault számára, így nem veszteségként fogjuk fel a dolgot. Először is olyan országokban is hatalmas népszerűségre tettünk szert, ahol eddig csak kevesen ismerték a Renault-t. Másodszor pedig olyan területeken, ahol eddig is jelen voltunk, megerősítettük pozíciónkat, és növeltük a cég ázsióját."

"A sikerek életerőssé tettek minket, és egy olyan cég képét mutatjuk, mely első osztályú technológiával rendelkezik, és elég bátor ahhoz, hogy részt vegyen egy olyan bajnokságban, ahol komoly ellenfelei vannak, és még így is képes a győzelemre" - folytatta az elnök. "Megbízhatóságunkról is tanúbizonyságot tettünk, hiszen autóink szinte minden versenyt befejeztek, nem csak akkor, mikor győztünk. Sokat jelent ez a győzelem a Renault számára, most már csak azt kell elérnünk, hogy a Forma-1-ben aratott sikereink segítségével még több autót tudjunk eladni világszerte. Ennek érdekében pedig mindent meg fogunk tenni."