Vágólapra másolva!
A spanyol sportnapilap, a Marca beszámolója szerint Michael Schumacher szerepet kap a következő Asterix filmben, melynek címe: Asterix az olimpián. A 2007 végére tervezett filmben a Forma-1-es pilóta mellett több sportoló és filmsztár is szerepet kap.
Vágólapra másolva!

A filmet Spanyolországban forgatják, és 78 millió Eurós költségvetésével minden idők legdrágább európai filmje lesz. A november közepéig tartó forgatáson több filmsztár és híres sportoló is kamera elé áll.

A főszereplő, Gerard Depardieu mellett Claudia Cardinale és Alain Delon is feltűnik majd, de a forgatókönyvírók az elsősorban akciófilmjeiről ismert Jean-Claude Van Damme-nak is szerepet szántak.

A film az olimpián játszódik majd, éppen ezért több ismert sportoló is feltűnik majd a vásznon. A nyári labdarúgó világbajnokság után visszavonuló Zinedine Zidane és a jelenleg a Real Madridban játszó David Beckham mellett Michael Schumacher is olimpikon lesz.

A tervek szerint a hétszeres világbajnok, aki a Brazil Nagydíj után felhagyott az autóversenyzéssel, az ókori olimpiák egyik legfontosabb versenyszámában, a kocsihajtásban versenyez majd. A tárgyalások egyelőre még folynak, tehát Schumacher szerepvállalása egyelőre még nem vehető készpénznek.