Alonso három vb-címmel elégedett lenne

Vágólapra másolva!
Fernando Alonso, a Forma-1 vasárnap óta kétszeres világbajnoka egy televíziós interjúban kijelentette, három vb-címmel elégedett lenne visszavonulásakor.
Vágólapra másolva!

A 25 éves pilóta ezt a Telecinco spanyol TV csatornának mondta, hangsúlyozva, hogy példaképe, a brazil Ayrton Senna is három világbajnoki elsőséget gyűjtött pályafutása alatt.

"Ő is hármat szerzett, ezért, ha ez nekem is sikerül azt hiszem, elégedett lehetek" - nyilatkozta Alonso.

Az idei sorozatban a visszavonult német Michael Schumacher előtt nagy csatában nyert versenyző a McLarenhez igazolását is áttételesen Sennával magyarázta: "A McLarenhez szerződni és soha nem versenyezni a Ferrarinál, nos, ez is rá emlékeztet."

Alonsót a riporter az Olasz Nagydíjon kapott büntetésével kapcsolatban is faggatta, amikor Massa akadályozásáért sorolták hátrébb a rajtrácson: "Nagyon dühös lettem volna, ha nem én nyerem a sorozatot, mert rengeteg igazságtalanság ért idén. Gondolok itt elsősorban arra a szituációra."