Schumi felesége örül férje visszavonulásának

Vágólapra másolva!
Michael Schumacher felesége nem szívesen nyilatkozik a médiának, ám a Brazil Nagydíjon mégis kivételt tett a német televízió riporterével, akinek elmondta, roppant boldog, hogy férje befejezi Forma-1-es pályafutását az idei évben.
Vágólapra másolva!

Ahogy arról korábban már beszámoltunk, a hétszeres világbajnok családjával és barátaival érkezett meg Brazíliába, hogy pályafutása utolsó versenyét követően együtt ünnepelhessenek.

A vasárnapi versenyt követően a német RTL televízió riporterének sikerült elkapnia Michael feleségét, Corinna Schumachert, akitől azt kérdezte, örül-e annak, hogy férje visszavonul.

"Boldog vagyok, hogy mindannyian épségben, sértetlenül utazhatunk haza. Mindig is attól féltem, hogy egy balesetben megsérül, de szerencsére az elmúlt tizenhat évben a legsúlyosabb eset egy lábtörés volt, még 1999-ben" - mondta Corrinna.

Michael pályafutása során szinte minden rekordot megdöntött a Forma-1-ben, és 91 futamgyőzelmével, illetve hét bajnoki címével minden idők legsikeresebb autóversenyzőjévé vált.

A német sztárpilóta nagy valószínűséggel visszavonulását követően is szoros kapcsolatban marad a Ferrarival, ahol egyesek szerint a tanácsadói posztot fogja betölteni a Forma-1-es részlegen.