Méltatlanul búcsúzott a Cosworth

Vágólapra másolva!
A Cosworth motorgyártó cég a Williams-istálló oldalán vélhetően jó ideig az utolsó Forma-1-es versenyét teljesítette Brazíliában. A nagy múltú cégnek ugyanis a következő szezonra nincsen partnere, így legalább egy éves pihenő vár rá.
Vágólapra másolva!

Chris Jilbert, a Cosworth főmérnöke amiatt is csalódott volt, hogy a szezonzáró Brazil Nagydíjon nagyon gyatra teljesítményt nyújtottak a Williams-szel karöltve. A két pilóta, Nico Rosberg és Mark Webber egymást hatástalanította a verseny első körében: "Ez a mai nap nem volt méltó hozzánk, ennél szebb búcsút is el tudtam volna képzelni. De azt mindenképpen meg kell említenem, hogy mindkét autóban húszezres percenkénti fordulatszámot mértünk!"

"Még mindig nem akarjuk elhinni, hogy 2007-ben senki sem fog Cosworth erőforrásokat használni. Pedig úgy gondolom, hogy az elmúlt években bizonyítottuk, hogy versenyképes, megbízható és eredményes erőforrásokat tudunk gyártani. Hihetetlenül szomorú volt ez a vasárnapi nap."

"Büszkék lehetünk arra, hogy a világklasszisok mezőnyében is megálltuk a helyünket, és a 2006-os motor miatt sincs szégyenkeznivalónk, hiszen mi hoztuk az egyik legversenyképesebb és legmegbízhatóbb motort. Ezt ráadásul egyedül értük el, hiszen egyik nagy autógyár sem áll a hátunk mögött"- folytatta Jilbert.

"Bízom benne, hogy a jövőben még lesz helyünk a rajtrácson a Forma-1-ben. Most viszont csak annyit tehetek, hogy megköszönöm a lelkesedését, a kitartását és az elkötelezettségét azoknak, akik az elmúlt időszakban velünk dolgoztak"- fejezte be csalódottan a főmérnök.