Ralf a jövőben sem számíthat Michaelr

Vágólapra másolva!
Ralf Schumacher a későbbiekben sem fog tanácsokat kérni bátyjától, Michaeltől, noha a hétszeres világbajnok a hétvégén megrendezésre kerülő Brazil Nagydíjon teljesíti utolsó versenyét a Forma-1-ben.
Vágólapra másolva!

A Ferrari német versenyzője az Olasz Nagydíjat követően jelentette be, hogy tizenhat esztendő után, minden idők legsikeresebb autóversenyzőjeként visszavonul. A 37. életévében járó Michael egyébként nagy valószínűséggel a későbbiekben is az olaszokkal marad, és tanácsadóként fog segíteni a Ferrarinak.

A Forma-1-nek azonban nem kell végleg elbúcsúznia a Schumacher névtől, hiszen Ralf továbbra is a száguldó cirkusz aktív résztvevője marad. Bár a két testvér nem mindig jött ki jól egymással, kapcsolatuk az elmúlt időben egyesek szerint egyre jobb lett. Ennek ellenére a Toyota versenyzője elmondta, ahogy korábban sem, ezután sem számíthat testvére tanácsaira.

"Minden bizonnyal a tanácsadói szerepet kapja majd a Ferrarinál, így a jövőben sem fog segíteni nekem" - mondta Ralf a Bild am Sonntag c. német lapnak adott nyilatkozatában. "Talán gyermekkoromban, még kartos éveimben segített, de azt követően csakis a saját karrierjét építette. Hiába vagyunk testvérek, a Forma-1-ben egymás ellen versenyzünk."

"Természetesen a Schumacher név segített abban, hogy bekerüljek a Forma-1-be, de ott már nekem kellett bizonyítanom, hogy igenis a legjobbak között van a helyem. Vagy talán látta valaki, hogy Michael beült volna mögém, és okított?"

Ralf továbbá azt is elmondta, sokakkal ellentétben ő úgy gondolja, egyáltalán nem lesz káros hatással a Forma-1-re a hétszeres világbajnok távozása.

"A történelem bebizonyította, hogy a Forma-1 soha nem függött egy versenyzőtől sem, így Michael távozása sem lesz komoly hatással a későbbiekre nézve" - magyarázta. "Testvérként sajnálom, hogy távozik, de versenyzőként hidegen hagy visszavonulása."