A BMW a Toyota legyőzésére hajt

Vágólapra másolva!
A BMW Sauber versenyistálló minden eddiginél keményebben készül a szezonzáró Brazil Nagydíjra, ahol elsődleges célja az lesz, hogy a Toyota előtt végezzen. A két autógyártó kiélezett csatát folytat egymással a konstruktőri ötödik helyért.
Vágólapra másolva!

A két héttel ezelőtt megrendezett Japán Nagydíjon hazai közönsége előtt remekül szerepelt a Toyota, melynek köszönhetően egy pontra csökkentette hátrányát a BMW-vel szemben a konstruktőrök versenyében. A német autógyártó ugyan még az ötödik helyen áll, mégsem lehet biztonságban, látva a Toyota elmúlt versenyeken mutatott teljesítményét.

Bár sokan azt gondolhatják, csak presztízscsatát vív egymással a két alakulat, koránt sem erről van szó, hiszen a Forma-1-ben a konstruktőri helyezések alapján osztják szét a csapatok között a televíziós bevételeket, illetve az utazási kompenzációt. Az ötödik, illetve a hatodik hely között pedig több millió angol font a különbség.

Így tehát már érthető, hogy a két csapatnak miért érdeke a másik előtt végezni. A BMW Motorsport igazgatója, Mario Theissen a Toyota növekvő főlénye ellenére is magabiztosan várja a szezonzárót, ahol véleménye szerint elég erősek lehetnek ahhoz, hogy megtartsák az ötödik helyet a konstruktőrök versenyében.

"Az elmúlt két versenyen mindössze csak három pontot szereztünk, így a szezonzárót csak egy pontos előnyben várhatjuk a Toyotával szemben. Mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy megvédjük pozíciónkat" - mondta Theissen, aki akkor is büszke lesz csapatára, ha végül csatát vesztenek riválisukkal szemben.

"Nyilvánvaló, hogy sokkal jobban szerepeltünk, mint ahogy arra számítottunk első évünkben" - folytatta. "Nem kevesebb, mint tizenhét alkalommal jutottunk be a kvalifikáció utolsó körébe, és egy alkalommal a második sorba kerültünk. Az elmúlt tizenhét versenyen tizenötször végeztünk pontszerző helyen, és kétszer állhattunk fel a dobogóra. Azt kell mondjam, sokkal jobban szerepeltünk eddig, mint ahogy arra korábban számítottunk."

"A legfontosabb pedig az, hogy folyamatosan fejlődünk, és az év során egyre jobbak voltunk. Jó úton járunk, és ez mindennél fontosabb."