Montoya "igazi" NASCAR autót tesztelhet

Vágólapra másolva!
Juan-Pablo Montoya a jövő héten kipróbálhatja a Chip Ganassi Racing NASCAR szériában használatos versenyautóját. A kolumbiai eddig csak kisebb sorozatokban bevetett autóval körözött, igaz azzal jó eredményt ért el.
Vágólapra másolva!

A Forma-1-es McLaren-Mercedes istállótól hónapokkal ezelőtt elbúcsúzó Montoya a NASCAR-ban folytatja pályafutását. A Chip Ganassi istálló szerződtette a dél-amerikai pilótát, és már az idén lehetőséget adott neki arra, hogy kipróbálja a széria versenygépeit.

Montoya múlt héten az ARCA sorozatban versenyzett, ami messze elmarad a Nextel Kupa színvonalától, ahol majd 2007-ben kell helytállnia. A kolumbiai azonban bizonyította, hogy nem felejtett el vezetni, hiszen rengeteg előzéssel tarkított futamon a harmadik helyet szerezte meg, igaz az autója az egyik legjobb volt a mezőnyben.

Jövő héten kedden és szerdán viszont már Nextel Kupás autóba ülhet, amit már a 30 éves pilóta is nagyon vár: "Már nagyon izgatott vagyok, minden vágyam, hogy kipróbálhassam a csapat versenygépét, amit a Nextel kupában használnak."

"Az eddigi tesztjeimen is hihetetlen sok segítséget kaptam. Ez a mostani viszont talán minden eddiginél fontosabb lesz, hiszen azzal a Dodge típusú géppel mehetek, amit jövőre is vezetni fogok. Ráadásul most először fogok a csapattársaimmal együtt dolgozni. Nagyon várom, hogy tanácsokat adjanak és elmondják a véleményüket"- fejezte be a fellelkesült Montoya.