Williams: Hamiltonnak a McLarennél a helye

Vágólapra másolva!
Sir Frank Williams úgy véli, hogy csapatfőnök kollégája, Ron Dennis akkor jár a legjobban, ha lehetőséget ad a fiatal Lewis Hamiltonnak arra, hogy versenyzőként bizonyítson a McLaren Mercedesnél.
Vágólapra másolva!

A McLaren 2007-es felállása egyelőre nem ismert, csaj az a biztos, hogy a világbajnoki címvédő Fernando Alonso az idei szezon után az ezüstnyilak szolgálatába áll majd. A másik versenyzői állásra többen is pályáznak.

Az idény közben távozó Juan-Pablo Montoyát remekül helyettesítő Pedro de la Rosa mellett a GP2-es széria idei bajnokának, Lewis Hamiltonnak vannak a legjobb esélyei arra, hogy Alonso csapattársa legyen. A McLaren döntését Frank Williams igyekezett megkönnyíteni.

"Én nem mondhatom meg Ronnak, hogy mit hogyan csináljon, de Hamiltonnal nem járhat rosszul. Egy éve én is a GP2-ből választottam pilótát, és nem is bántam meg, hogy Nicót (Rosberg) ültettem az autónkba"- nyilatkozta a brit csapatfőnök.

"Ha Ron helyében lennék, nem várnék sokat azzal, hogy Hamiltont autóba ültessem"- folytatta Williams. "Idén bizonyította, hogy szupertehetség. Ezen kívül lenne még egy óriási előnye: a fiatal versenyzők lényegesen olcsóbbak, ráadásul nagyon sok mindent ki lehet belőlük hozni."