Előzetes: Kínai Nagydíj

Vágólapra másolva!
Az F1-es mezőny elhagyja Európát, és a tengerentúlon folytatja tovább a száguldást. A bajnoki címért folyó küzdelem minden eddiginél kiélezettebb, így akár az is előfordulhat, hogy az idei évben először Alonso elveszti vezető pozícióját Schumival szemben.
Vágólapra másolva!

Azt követően, hogy a Török Nagydíjon Alonso újabb két pontot lopott Schumachertől, és növelte előnyét a Ferrari hétszeres világbajnokával szemben, a német versenyző szépíteni tudott Monzában, ahol megszerezte a győzelmet, miközben Alonso kiesett.

Schumacher, aki az Olasz Nagydíj után bejelentette visszavonulását, jelenleg két pontos hátrányban várja a szezon utolsó három versenyét, ám a német sofőr számára nem lesz egyszerű a hétvégi megmérettetés, mert úgy tűnik, átok ül rajta Kínában.

A sanghaji pálya kétéves történelme során először a Ferrari versenyzője Rubens Barrichello, tavaly pedig a Renault spanyolja, Fernando Alonso állhatott fel a dobogó legmagasabb fokára. Kína biztosan nem tartozik Schumacher kedvenc pályái közé, hiszen a német versenyző még egyetlen alkalommal sem szerzett pontot a 2004-ben debütált ringen. Két évvel ezelőtt egy kicsúszás okozta a vesztét, míg tavaly már a versenyt megelőzően elszálltak esélyei, ugyanis ütközött az egyik Minardival. Eközben Alonso tavalyi sikerét követően bizakodva várja az idei versenyt, ahol a Ferrari 2005-ben rettenetesen gyengén teljesített.

A Ferrari és a Renault nyilvánvalóan megfelelően felkészült a hétvégi versenyre, ám ez még nem elég, hiszen ahogy azt korábban is láthattuk, ismét a gumiszállítóké lesz a főszerep. A Bridgestone az elmúlt versenyeken úgy tűnt, hogy átvette a vezetést, ám a Michelin vezetősége az elmúlt héten elárulta, vadonatúj specifikációjú abroncsokkal érkezik meg Sanghajba, melyektől komoly teljesítményjavulást remél.

Ugyan a bajnoki cím sorsa biztosan nem dől még el Kínában, fontos lesz a hétvége, mert aki jobban szerepel, lélektani előnybe kerülhet a másikkal szemben a szezon utolsó két megmérettetése előtt.

Pálya

A célegyenesben a versenyzők a 200 mérföldes sebességet is elérhetik az első kanyart megelőzően, mely egy igen hosszú 270 fokos jobbos ív, ahol az első kanyart azonnal egy balos követi. A hármas visszafordító kijárata egy bal-jobbos ívhez vezet, mely után a versenygépek ismét magasa, 190 mérföldes sebességet érhetnek el, miközben megérkeznek a hatos kanyarhoz, mely igazából egy visszafordító. Egy rövid, majd egy hosszabb egyenes következik a hetes, és a nyolcas kanyar előtt.

Ezután két éles ív jön, ahol a sebességek igencsak lecsökkennek, mielőtt még egy rövidebb egyenes nem következne, mely a szűknek mondható balos tizenegyes kanyarhoz vezet. A kettes sebességi fokozatban bevehető ívet egy újabb hosszú, hullámzó kanyarkombináció követi a maga jobbos dőlésével, mely a hátsó egyenesbe vezet. Ha valaki itt be tud bújni ellenfele mögé, akkor remek lehetősége lehet az előzésre az egyenes végi visszafordítóban, miután a sebesség 210 mérföld/óra fölé emelkedik. A két jobbos kanyar egy rövidebb egyeneshez vezet, miután egy kilencven fokos fordítót követően a pilóták ismét megérkeznek a célegyenesbe.

Visszatekintés - Kínai Nagydíj (2005)

A 2005-ös évad utolsó időmérő edzése Renault sikert hozott, miután Alonso és csapattársa, Fisichella szerezte meg az első sort. A harmadik helyen a McLaren finn pilótája, Kimi Raikkönen végzett, míg mellőle Jenson Button indulhatott a Hondával. Michael Schumacher a hatodik helyről, Montoya mögül várhatta volna a rajtot, ám történt valami...

A móka már a versenyt megelőzően kezdetét vette, mikor a versenyzők elkezdtek felsorakozni a rajtrácsra, hogy elfoglalják pozícióikat. A Ferrari német versenyzője, Michael Schumacher szépen lassan, az üzemanyagjával spórolva az időmérőn megszerzett hatodik helye felé gurult, mikor megérkezett mögötte a Minardit terelgető Christian Albers, aki nagy sebességgel hátulról belerohant a hétszeres világbajnok autójába. Ennek következtében mindketten a boxutcából voltak kénytelenek elrajtolni, miután átültek a tartalékautóba.

Fernando Alonso szépen tartotta első pozícióját, míg Giancarlo Fisichella is maga mögött tudta tartani Kimi Raikkönent, aki már korán megkezdte hajtóvadászatát az olasz versenyző ellen. Juan Pablo Montoya sikeresen átlépett Jenson Button BAR-Hondáján, és negyedikként vette az első kanyart.

A rajtot követően Alonso könnyedén szakadt el csapattársától, aki jó kisfiú módjára tartotta a McLaren két versenyzőjét. Alonso közel egy egész másodperccel gyorsabb köröket tudott futni a mögötte autózóknál, mígnem a tizennyolcadik körben pályára nem lépett a biztonsági autó.

A pálya egyik kerékvetőjének burkolóeleme kiszakadt, melyre Montoya hatalmas sebességgel ráhajtott. A kolumbiai pilóta az esetet követően azonnal a boxba hajtott, ahol a szerelők lecserélték sérült jobb első abroncsát, majd pedig a következő körben egy tankolást is eszközöltek nála, mellyel kétségkívül hatalmas hátrányba került. Eközben a többiek is elvégezték a kiállásaikat, így a mezőny egy kicsit megkavarodott. Alonso mögött továbbra is márkatársa Giancarlo Fisichella autózott, akit a harmadik helyen Kimi Raikkönen követett.

Michael Schumacher balul kezdődött versenyének a 23. körben lett vége, mikor a Ferrari versenyzője a tartalékautóval küszködve a biztonsági autó mögött lassú sebességgel haladva elvesztette autója felett az uralmát az egyik fékzónában, ahol megpördült, majd a kavicságyban landolt.

Eközben a biztonsági autó a boxba hajtott és a száguldás megkezdődött. Montoya mindössze csak a 13. helyen autózott, ám a kolumbiai pilóta a verseny 24. körében, a biztonsági autó kihajtása után a boxba hajtott, ahol végleg feladta a küzdelmet autója súlyos sérülései miatt.

Nem sokkal később Narain Karthikeyan hatalmas sebességgel a gumifalba csapódott, majd onnan visszapattanva kis híján összeütközött Jacques Villeneuve Sauberjével. A pálya tele volt leszakadt alkatrészekkel, így nem volt más választás, ismét pályára kellett küldeni a biztonsági autót. A boxban ekkor ismét nagy volt a nyüzsgés, Alonso megtartotta első helyét, míg Raikkönen megelőzte Fisichellát.

Alonso végül rajt-cél győzelmet aratott, míg a Renault megszerezte a 2005-ös konstruktőri bajnoki címet. Raikkönen végül a második helyen futott célba. Ralf Schumacher a szezon utolsó futamán felállhatott a dobogóra, miután a harmadik helyen végzett, a Toyota fantasztikus taktikájának köszönhetően.

Alonso motorja a parc fermében még kigyulladt, ám ennek már semmi jelentősége nem volt.

Kínai Nagydíj - Verseny:

01. - Alonso - Renault (M) 1h39:53.618
02. - Raikkönen - McLaren-Mercedes (M) + 4.015
03. - R.Schumacher - Toyota (M) + 25.376
04. - Fisichella - Renault (M) + 26.114
05. - Klien - Red Bull-Cosworth(M) + 31.839
06. - Massa - Sauber-Petronas (M) + 36.400
07. - Webber - Williams-BMW (M) + 36.842
08. - Button - BAR-Honda (M) + 41.249

Leggyorsabb kör: Raikkonen, 1:33.242

Időjárás

Száraz, mérsékelten meleg hétvégére számíthatunk. Pénteken és szombaton napos lesz az idő, míg a vasárnapi versenyre beborulhat. Bár esőt nem mondanak az időjósok, elképzelhető, hogy elszórtan lesznek kisebb záporok.

Abroncsok

A relatíve lassú kínai pálya remek tapadást igényel az abroncsok részéről, azonban a nagy gumikopás elrettenti a beszállítókat attól, hogy puhább összetételű abroncsokat használjanak a hétvégén. Az elmúlt versenyeken a Bridgestone előnyben volt riválisával szemben, ám a Michelin az elmúlt héten megerősítette, vadonatúj - az első körökre kiélezett - specifikációjuk a teszteken hozta a várt eredményeket, így a franciák partnercsapatai optimistán várják a folytatást.

Stratégia

Az elmúlt évben mind a két-, mind a három kiállás szóba jöhetett, és ez az idei évben sem lesz másképp. A három kiállásos stratégia komoly előnyt jelenthet az időmérő edzésen, azonban még úgy is, hogy a széles pálya több előzési pontot kínál, agresszíven kell hajtaniuk a versenyzőknek, hogy elég időt gyűjtsenek ahhoz, hogy a versenyen is kifizetődő legyen ez a taktika.

Összegzés

Nyilvánvalóan a Ferrari és a Renault párharcáról fog szólni a hétvége. Az olaszok az elmúlt futamon átvették a vezetést a konstruktőrök versenyében, míg Schumacher már csak két ponttal van lemaradva Alonso mögött az egyéni világbajnokságban. Az elmúlt két hétben mindkét csapat intenzív tesztprogramot hajtott végre, így mindketten megfelelően felkészülhettek a Kínai Nagydíjra. A Ferrari új aerodinamikai elemekkel készül a hétvégi versenyre, míg a Renault is egy továbbfejlesztett versenygéppel érkezik majd meg Sanghajba. A franciáknak azonban az elmúlt héten többször is problémájuk volt a motorokkal, ám ennek a vezetőség nem tulajdonít különösebb jelentőséget. A két élcsapat mellett a McLaren, a BMW, a Toyota, és talán a Honda versenyzőire is érdemes lesz odafigyelni. A brackley-i bázisú csapat Kínában bemutatja vadonatúj V10-es erőforrását, mely Monzában csúnyán elbukott.

A Kínai Nagydíj minden kétséget kizáróan hihetetlenül izgalmas, és érdekes versenyt hozhat, ahol akár már a bajnoki cím sorsa is megpecsételődhet.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!