Byrne hosszabbított a Ferrarival

Vágólapra másolva!
A Ferrari valamelyest biztosította stabilitását a következő évekre, miután a csapat egykori főtervezője, Rory Byrne további két évre meghosszabbította szerződését az olaszokkal.
Vágólapra másolva!

Minden idők legsikeresebb Forma-1-es versenyzője, Michael Schumacher az Olasz Nagydíjat követően maga jelentette be, hogy az év végén visszavonul. Bár a Ferrari már jó ideje tisztában volt Michael döntésével, mégis komoly gondba kerülhet a jövő évben, hiszen a hétszeres világbajnok személyében egy olyan versenyzőt veszített el, akire az elmúlt években épített.

Schumacher két évvel ezelőtt a csapat kulcsfiguráival egyetemben hosszabbította meg szerződését a 2006-os szezon végéig. Bár sokan attól tartottak, hogy a német versenyző visszavonulása megindít egyfajta visszafordíthatatlan folyamatot a csapaton belül, most úgy tűnik, a Ferrari mégsem lesz olyan nehéz helyzetben, mint ahogy azt egyesek korábban gondolták.

Ezt a tényt erősíti az is, hogy a gárda egykori főtervezője, Rory Byrne újabb két évre meghosszabbította szerződését a Ferrarival. A specialista 1997-ben csatlakozott az olaszokhoz, és Schumacher öt bajnoki címet szerzett az általa tervezett versenyautókkal.

Byrne egyébként soha nem titkolta, hogy hamarosan távozni szeretne a királykategóriából. A szakember eredeti tevei között az szerepelt, hogy miután átadta a stafétabotot Aldo Costának, a 2006-os idény végén visszavonul. Igen ám, de az egykori főtervező a hírek szerint meghosszabbította szerződését a csapattal, így továbbra is ő tölti majd be a tanácsadó szerepét a Ferrarinál.

Az olaszok már most komoly strukturális átszervezésbe kezdtek, melyet csak az év végén hoznak nyilvánosságra. Mint ahogy arról korábban már beszámoltunk, a gárda technikai igazgatója, Ross Brawn a következő évben nagy valószínűséggel fizetett szabadságra vonul, mely azt is jelenti egyben, hogy Costa - aki jelenleg a tervező- és fejlesztőcsoportot vezeti - illetve a főtervező Nicholas Tombazis több feladatot kap majd a 2007-es idényben. A Ferrari sportigazgatója, Jean Todt pedig minden bizonnyal még legalább egy évre meghosszabbítja decemberben lejáró szerződését.

A Ferrari ugyan nem árulta el, milyen átszervezések lesznek a csapaton belül a jövő évben, a cég elnöke, Luca di Montezemolo az Olasz Nagydíjnak helyet adó Monzában elhintette, új és régi arcokból tevődik majd össze az "átdolgozott" csapat.

"Új belépőkkel szeretnénk megszilárdítani stabilitásunkat" - mondta. "Ha visszatekintünk az elmúlt tíz évre, akkor láthatjuk, hogy a Ferrari soha nem bolygatta fel komolyan a felépítését, inkább kisebb, de annál fontosabb változtatásokat hajtott végre a struktúrájában. Meg szeretnénk tartani a stabilitást, a lelkesedést, és a jelenleg nálunk dolgozók 80-90 százalékát. Az idei év roppant fontos, mert rengeteg hosszú távú szerződés jár le a szezon végén. Bízom benne, hogy megtaláljuk a megfelelő egyensúlyt az újítás és a stabilitás között."