Briatore: A Renault bízik a szövetségben

Vágólapra másolva!
Flavio Briatore tisztázta magát és elmondta, a Renault soha nem kérdőjelezte meg a FIA függetlenségét, és mindig is tiszteletben tartotta a sportfelügyelők döntéseit, noha a hétvégén viccesen elkezdte kóstolgatni az irányító testületet.
Vágólapra másolva!

A Renault istálló ügyvezető igazgatója, Flavio Briatore nem először kérdőjelezi meg a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) függetlenségét. A szókimondó olasz szakember a hétvégi versenyen is kritikus szavakkal illette a szövetséget, miután a sportfelügyelők - számára érthetetlen módon - Felipe Massa állítólagos feltartásáért büntetéssel sújtották Alonsót az időmérő edzést követően.

Briatore azonban hétfőn tisztázta a helyzetet, és elmondta, soha nem ingott meg a hite a szövetségben, és egy percig sem gondolta úgy, hogy a FIA manipulálja a bajnokságot, és minden lehetséges eszközzel betesz a Renault-nak.

A FIA eközben eljárást indított Briatore ellen, aki a hétvégén az olasz futballhoz hasonlította a Forma-1-ben történteket, bár később elmondta, mindössze csak viccelődött, mikor a két sportot kapcsolatba hozta egymással.

"Bízunk a szövetségben, soha nem gondoltuk azt, hogy az irányító testület a Renault ellen próbálja manipulálni a bajnokságot. Nem kérdőjelezem meg a sportfelügyelők becsületét, száz százalékig megbízom bennük" - mondta Briatore a Reuters hírügynökségnek adott nyilatkozatában.

A Renault vezetője szerint viszont tovább kellene gondolni a szabályokat, hogy a jövőben ne fordulhasson elő olyan, mint ami az Olasz Nagydíj szombati időmérőjén történt, mikor Fernando Alonsót kollégája feltartásáért megbüntették.

"Értelmeznünk, és pontosítanunk kell a szabályokat" - hívta fel a szövetség figyelmét Briatore. "Jelenleg egy olyan szabály van érvényben, amely kimondja, hogy aki az időmérőn akadályozza a másikat, büntetést kap. A sportfelügyelők lehetőséget kaptak a Ferrari telemetriai adatainak kiértékelésére, és talán bizonyítva látták azt, hogy Alonso feltartotta Massát. Azonban én biztosan állíthatom, hogy Fernando nem szándékosan tette."

"Számunkra Massa rajtelsősége jobb lett volna, mint Schumacher pole pozíciója."

Ami a hétvégi beszólásokat illeti, Briatore a következőket mondta: "Természetesen nem örültünk a helyzetnek, de ez teljesen normális. Tele voltunk érzelmekkel. Mikor erről beszéltünk, provokatívak voltunk, de csak viccelődtünk. Azonban az emberek ezt túl komolyan vették. Mint mindig, most is elfogadtuk a stewardok döntését. Fernando még csak 25 éves, tele van érzelmekkel, és úgy érezte, kiszúrtak vele. Azonban nem akarunk harcba szállni a szövetséggel. Nekik sokkal több adat áll a rendelkezésükre ahhoz, hogy reális döntést hozzanak."

Alonso a szombaton történtek után elmondta, többé már nem tekinti sportnak a Forma-1-et. Bár a spanyol pilóta feldúlt volt, továbbra is tartja magát korábbi véleményéhez.

"Ugyanazt érzem" - mondta. "Az elmúlt hónapban is már láttunk érdekes döntéseket, és már akkor betelt nálam a pohár. Elhatalmasodott a szövetség a sport felett, ami semmi jóhoz nem vezet."