Hamilton tesztlehetőséget kap a McLarentől

Vágólapra másolva!
A GP2-es széria újdonsült világbajnoka, Lewis Hamilton a McLaren Mercedes istálló jóvoltából még ebben a hónapban kipróbálhatja magát a Forma-1-ben.
Vágólapra másolva!

A huszonegy esztendős brit versenyző, akit a szezon utolsó versenyének helyet adó Olasz Nagydíjon a GP2-es széria új bajnokává avattak, egyre nagyobb eséllyel pályázik a McLaren még üresen álló versenyzői ülésére, miután a wokingiak bejelentették, tesztlehetőséget biztosítanak számára.

A brit istálló még nem döntött arról, hogy ki legyen Fernando Alonso csapattársa a 2007-es idényben, ám eddig úgy tűnik, hogy a McLaren által jó ideje pártfogolt Hamilton a legesélyesebb a még betöltetlen versenyzői ülésre.

"Kimagasló teljesítményt nyújtott az idei évben. Silverstone-ban és Törökországban pedig parádés versenyt futott, így kétség nem férhet hozzá, hogy megérdemelten lett bajnok" - mondta a McLaren csapatvezetője, Ron Dennis. "Lewis lenyűgöző tehetség, melyet az egész évben nyújtott teljesítménye is hűen bizonyít."

"Biztos vagyok benne, hogy még ebben a hónapban, a Kínai Nagydíj előtt tesztelni fog a McLarennél" - árulta el a szakember.

Az érintett is megszólalt az ügyben, aki elmondta, a tesztpilótai állást sem utasítaná vissza, ha ez kellene ahhoz, hogy a 2008-as idényben teljes állású pilótává lépjen elő. Hamilton kitért arra is, hogy a McLarennél képzeli el a jövőjét, így nem akarná, ha a csapat akár egy évre is kölcsönadná más Forma-1-es istállónak.

"Immáron nyolcadik éve dolgozom együtt a McLarennel, ezért annak is nagyon örülnék, ha a jövő évben tesztpilótaként, majd egy évre rá versenyzőként erősíthetném a csapatot" - mondta Hamilton. "Ez egy remek alkalom lenne arra, hogy megismerjem az autót, bedolgozzam magam a csapatba, és megtanuljam a pályákat. Ha már jövőre versenyzési lehetőséget kapnék, hatalmas lenne rajtam a nyomás, hiszen egy olyan remek versenyző csapattársaként kellene megállnom a helyem, mint Alonso."