Briatore komoly árat fizethet a viccekért

Vágólapra másolva!
A Renault ügyvezetője, Flavio Briatore akár büntetést is kaphat a Nemzetközi Automobil Szövetségtől, amiért a hétvégi futamon befeketítette a Forma-1 jó hírnevét, noha a szókimondó olasz, elmondása szerint csak viccelődött.
Vágólapra másolva!

Briatore az Olasz Nagydíjon nem először vádolta meg a szövetséget, hogy tisztességtelen eszközökkel próbálja meg eldönteni a világbajnokságot, miközben egyértelműen a Ferrari malmára hajtja a vizet.

A Renault ügyvezetője a hétvégi futamot követően adott interjújában az olasz futballhoz hasonlította a Forma-1-et, ugyanis véleménye szerint a motorsport királykategóriájában is azon mesterkednek egyesek, hogy tisztességtelen módon döntsék el a bajnokságot.

"Már nem lesz verseny az utolsó néhány futamon, mert a lapok már jó előre le vannak osztva, erről gondoskodtak egyesek" - mondta Briatore azt követően, hogy a sportfelügyelők megbüntették Alonsót, amiért állítólag feltartotta Massát az időmérő edzésen.

A FIA azonban nem nézi jó szemmel az ilyesfajta viselkedést. 1997-ben például Jacques Villeneuve-nek is felelnie kellett a FIA kérdéseire a Motorsport Világtanács előtt, mikor a sorozatos szabálymódosítások miatt, nyilatkozataiban folyamatosan kritizálta a Forma-1-et. A kanadai akkor egy kisebb figyelmeztetéssel megúszta a történteket.

"A Renault ügyvezetőjének nyilatkozatait megvizsgálja a szövetség, és ha szükséges, megteszi a megfelelő lépéseket" - mondta a FIA sajtószóvivője vasárnap este.

Briatore azonban nem tart attól, hogy meg kell jelennie a Motorsport Világtanács legközelebbi ülésén, mert elmondása szerint mindössze csak arról van szó, hogy az újságírók, szokásukhoz híven, kiragadtak néhány mondatot a szövegkörnyezetből, és így teljesen más értelmet kapott mondandója.

"Ezeket a mondatokat, melyeket nekem tulajdonítanak, az újságírók egyszerűen kiragadták a szövegkörnyezetből" - mondta Briatore. "Az eredetileg vicces észrevételek teljesen más jelentést kaptak. Teljes mértékben megbízom a szövetségben, és már alig várom, hogy a szezon utolsó három versenyén megküzdjünk a bajnoki címért."