Kérdezz-felelek Kovalainennel

Vágólapra másolva!
A Renault-istálló a héten megerősítette, hogy a jövő évben Heikki Kovalainen lesz Giancarlo Fisichella csapattársa. A 24 éves finn pilótának a világbajnoki címvédésre készülő Fernando Alonsót kell majd pótolnia.
Vágólapra másolva!

Kovalainen jelenleg tesztpilótaként segíti a világbajnok alakulatot, 2007-től viszont még fontosabb feladatot kap: a versenyeken kell győzelemre vezetnie a Renault-t. A finn pilóta elszántan várja pályafutása első Forma-1-es szezonját, és cseppet sem tart a nagy kihívástól.

-Egy évig voltál a Renault tesztpilótája, jövőre viszont versenyzőként kapsz majd szerepet. Mit éreztél, mikor bejelentette a csapat a döntést?

Heikki Kovalainen: "Nagyon örültem neki, hogy engem választottak, ez óriási motivációt jelent számomra. Már nagyon várom életem első Forma-1-es szezonját, amikor is egy élcsapatnál bizonyíthatok majd. Előbb azonban még be kell fejeznünk a 2006-os esztendőt, egyelőre maximálisan erre kell koncentrálnom."

-Egy világbajnok helyét fogod átvenni. Fel tudsz nőni a feladathoz?

HK: A következő szezon számomra egy újrakezdés lesz. Az elvárások a kezdetektől fogva magasak lesznek velem szemben, de ezt nem érzem megterhelőnek. Nekem csak arra kell majd figyelnem, hogy folyamatosan jól szerepeljek, és minél több pontot gyűjtsek. Rögtön az első versenyemen pontot szeretnék szerezni, és aztán az a célom, hogy versenyről-versenyre egyre jobb legyek. Olyan autónk lesz, amivel jó eredményeket lehet elérni, ám nekem ezeket meg is kell valósítanom. Higgadtan várom a feladatot."

-Mit gondolsz, miért téged választott a Renault?

HK: "Remélem, hogy azért mert már bizonyítottam. A sebességemmel nem lehet probléma, és a mérnökökkel is remekül megértettük egymást a tesztek során. Megbízható vagyok, és keményen dogozom azért, hogy a csapat előrébb léphessen."

-Jól kijössz leendő csapattársaddal, Giancarlo Fisichellával?

HK: "Szerintem Fisi a lehető legjobb csapattárs, akit az ember kívánhat magának. Nagyon tapasztalt, és roppant gyors, ezen kívül emberileg is jól kijövünk egymással, nagyon sokat viccelődtünk már eddig is. Remekül tudunk együtt dolgozni, ráadásul jó hangulatban tesszük ezt, hiszen rengeteget nevetünk együtt."

-Ugorjunk előre hat hónapot az időben! Mi történik majd akkor, amikor Melbourne-ben ott állsz a rajtrácson?

HK: "Biztos vagyok benne, hogy a szívem a torkomban fog majd dobogni. De végre azt csinálhatom, amit egész életemben akartam: versenyezhetek! A rajtrácson már csak arra gondolok majd, hogy a startom minél jobban sikerüljön, és hogy az első kanyarban megtaláljam az ideális féktávot. Utána pedig, ha a legjobb tudásom szerint teljesítek, akkor akár még jó helyen is végezhetek."

-A következő hónapjaidat miként fogja befolyásolni az a tény, hogy már tudod, jövőre a Renault-nál fogsz versenyezni?

HK: "Nem gondolom, hogy bármit is másként tennék majd, mint eddig. Továbbra is száz százalékosan fogok teljesíteni. Ezen nem változtatok. Továbbra is ugyanúgy segítem majd a csapatot, mint ezelőtt, és nagyon remélem, hogy munkámmal hozzájárulhatok a csapat sikeréhez."