Folyamatosan javul Da Matta állapota

Vágólapra másolva!
A két héttel ezelőtt súlyos balesetben koponyasérülést szenvedett Cristiano da Matta állapota folyamatosan javul, és hamarosan elhagyhatja az intenzív osztályt.
Vágólapra másolva!

A brazil versenyző, aki 2003-ban és 2004-ben a Toyota Forma-1-es csapatát erősítette, két hete hatalmas balesetet szenvedett, mikor tesztelés közben teljes sebességgel egy pályára tévedő szarvasnak ütközött a Road Amerikán. Da Mattát súlyos koponyasérülésekkel szállították a Theda Clark Kórházba, ahol azonnal meg is műtötték.

A 32 éves versenyző azóta mélyaltatásban van, ám a napokban levették a gépről, és csökkentették gyógyszeradagját, így ha minden jól megy, hamarosan akár el is hagyhatja az intenzív osztályt.

"Cristiano napról napra jobban van, bár még jelenleg is az intenzív osztályon ápolják" - mondta a Champ Car főorvosa, Dr. Chris Pinderski. "Már reagál a külső ingerekre, és a lélegeztető gépről is levettük, ami hatalmas dolog. Bízunk benne, hogy egy-két napon belül elhagyhatja az intenzív osztályt."

Eközben a RuSport köszönetet mondott azoknak a rajongóknak, akik az augusztus 3-i baleset óta több száz levelet küldtek a csapaton keresztül Cristianónak.