A Mercedes konkrét ajánlatot tett Kiminek

Vágólapra másolva!
Bár sokan már tényként kezelik Kimi Raikkönen és a Ferrari összefonódását, úgy tűnik, a finn versenyző jövője még nincs eldöntve, ugyanis megbízható források szerint a Mercedes konkrét ajánlatot tett a fiatal tehetségnek.
Vágólapra másolva!

Ahogy arról kedden beszámoltunk, a Mercedes növelné részesedését a McLarenben, amelynek részeként a stuttgarti motorgyártó nagyvállalat újabb próbát tett azért, hogy megtartsa Kimi Raikkönent, értesült a német Bild.

A napilap úgy tudja, hogy a Mercedes egy kétéves, évi 32 millió dolláros ajánlatot tett a finn versenyzőnek, mely pontosan megegyezik azzal az összeggel, amit a hírek szerint a Ferrari is felkínált neki - egy ötéves szerződés keretein belül.

Az elmúlt hetekben azonban naponta jelentek meg különböző hírek Raikkönen jövőjével kapcsolatban, aki nagy valószínűséggel a három élcsapat - a Ferrari, a Renault, és a McLaren - közül fog választani.

Hogy mennyire lehet hinni ezeknek a "német lapértesüléseknek", mindenki döntse el maga, ám azt nem szabad elfelejteni, hogy többször igazolódtak már be olyan híresztelések, melyekről senki nem gondolta volna, hogy van bármiféle valóságalapjuk.