A Mercedes felvásárolhatja a McLarent

Vágólapra másolva!
Német lapértesülések szerint a Mercedes-Benz növelné részesedését a McLarenben, sőt idővel teljes egészében felvásárolná a Forma1-es versenyistállót.
Vágólapra másolva!

A stuttgarti bázisú motorgyártó nagyvállalat jelenleg 40%-ban birtokolja a McLarent, ám a közeljövőben akár 70-80%-ra növelné részesedését a csapatban, ami egyben azt is jelentené, hogy Norbert Haug átvenné Ron Dennis helyét a wokingiaknál.

Az Auto Bild Motorsport úgy tudja, hogy a Mercedes már évek óta nincs megelégedve a McLaren teljesítményével, ami nem is csoda, hiszen a hatalmas költségvetés ellenére legutóbb 1998-ban tudta bezsebelni a konstruktőri bajnoki címet a Forma-1-ben. A hírek szerint a Mercedes a BMW sikerein felbuzdulva - amely a Sauber felvásárolását követően fantasztikus fejlődésnek indult - vásárolna újabb részvénycsomagot a McLarenben.

A Mercedes anyavállalata, a DaimlerChrysler szóvivője nem titkolta, hogy a cég vezetése valóban gondolkodik a hatalomátvételen, azonban kijelentette, még semmi nincs eldöntve.

Eközben a Bild megbízható forrásokra hivatkozva azt sem zárja ki, hogy idővel a Mercedes teljes egészében felvásárolja a McLarent.