A Renault nem száll szembe a bírósággal

Vágólapra másolva!
A Renault tiszteletben tartja az ellensúlyos kuplung használatáról augusztus 22-én megszülető bírósági döntést.
Vágólapra másolva!

A francia alakulat is jelen lesz azon a meghallgatáson, melyet azok után hívtak össze, hogy a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) megfellebbezte saját sportfelügyelőinek döntését, akik a Német Nagydíjon felülbírálták a FIA korábbi ítéletét, és szabályosnak minősítették az ellensúlyos lengéscsillapítót.

A Renault is meghívást kapott a meghallgatásra, ám a vezetőség elmondta, készen állnak elfogadni a Fellebbviteli Bíróság döntését, és nem fognak tovább harcolni az általuk kifejlesztett konstrukció használatáért.

"A Renault F1 Team jelen lesz a meghallgatáson, és előterjeszti az ügyet" - mondta a csapat főmérnöke, Pat Symonds. "Nem lenne helyénvaló, ha most technikai részleteket közölnénk. Azonban bízunk a Nemzetközi Fellebbviteli Bíróságban, és hisszük, hogy elfogulatlanul hozza majd meg döntését, ezért az ítéletet tiszteletben fogjuk tartani."