Raikkönen Budapesten írt alá a Ferrarihoz

Vágólapra másolva!
Kimi Raikkönen az év végén elhagyja a McLarent, és a 2007-es idényt a Ferrari színeiben kezdi majd meg, miután egy ötéves, évi 32 millió eurós szerződést írt alá.
Vágólapra másolva!

Az Ilta-Sanomat c. bulvárlap megbízható forrásokra hivatkozva azt állítja, hogy Raikkönen hosszas tárgyalássorozat után a Magyar Nagydíj előestéjén sikeresen megegyezett a Ferrarival.

A Raikkönenhez és menedzsmentjéhez közel álló bulvárlap úgy tudja, hogy a finn pilóta egy ötéves, 160 millió eurós szerződést kötött a Ferrarival, mely a 2007-es idényben veszi kezdetét. A felek egyelőre nem kívántak nyilatkozni az ügyben, ám már az év elején hallani lehetett olyan híreszteléseket, melyek szerint Kimi előszerződést között a Ferrarival, melyet vélhetően Budapesten véglegesítettek a felek.

Raikkönen korábban azt nyilatkozta, hogy addig nem fog az olaszoknál versenyezni, míg Michael Schumacher nem vonul vissza - melyre elég kevés az esély. Azonban ha a finn pilóta valóban a Ferrarinál folytatja versenyzői pályafutását, akkor elődeivel ellentétben azonos feltételeket kap majd, mint leendő csapattársa, a hétszeres világbajnok Schumacher.

Ha a Schumacher-Raikkönen duó megvalósul, ez lesz az eddigi legerősebb felállás a Forma-1-ben a Prost-Senna páros óta.