Kizárták a Midlandet a Német GP-ről

Vágólapra másolva!
Nem mentek át a Midland istálló versenygépei a FIA futamot követő vizsgálatain, mert az orosz csapat autóinak hátsó szárnyai túlságosan hajlékonyak.
Vágólapra másolva!

A Midland istálló versenyzői, Christijan Albers és Tiago Monteiro két kör hátrányban a 13., illetve a 14. helyen végeztek, ám a sportot irányító testület törölte a Német Nagydíjon szerzett eredményeiket, ugyanis illegális elemek voltak autóikon.

A versenyt követő vizsgálatok kimutatták, hogy az M16-os modellek hátsó szárnyainak alsó eleme túlságosan hajlékony, így a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) úgy döntött, hogy diszkvalifikálja a csapat két versenyzőjét a Német Nagydíjról.

A Midlandnek lehetősége van a fellebbezésre, ám egyelőre még nem tudni, hogy él-e ezzel a jogával.