A Renault vizsgálatot kér a FIA-tól

Vágólapra másolva!
A Renault nem hagyja annyiban, és mindent megtesz annak érdekében, hogy a FIA engedélyezze számára az ellensúlyos lengéscsillapító használatát a Magyar Nagydíjon, ugyanis kiderült, csak két hét múlva tárgyalják az ügyet a bíróságon.
Vágólapra másolva!

Bár a Renault és egyes riválisai már az év eleje óta használják a kérdéses rendszert, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) csak a múlt héten vizsgálta meg az új konstrukciót, melyet szabálytalannak nyilvánított, mondván egy olyan mozgó elemről van szó, mely javítja az autó aerodinamikai hatékonyságát.

A Renault a Német Nagydíj pénteki mérlegelésén egy olyan autóval jelent meg, mely tartalmazta a trükkös lengéscsillapítót, így azonnal meg is bukott a FIA által végzett teszteken. Igen ám, de a sportfelügyelők végül szabályosnak minősítették az eszközt, hiszen véleményük szerint nincs olyan paragrafus a technikai szabályzatban, mely tiltaná az ellensúlyos lengéscsillapító használatát.

A FIA viszont nem hagyta annyiban az ügyet, és megfellebbezte saját embereinek döntését. Mivel a Renault nem akart kockáztatni, kiszerelte autóiból a vitatott rendszert, és anélkül állt rajthoz a Német Nagydíjon. A vezetőség elmondta, egészen addig nem fogják használta az eszközt, míg a Fellebbviteli Bíróság meg nem hozza döntését az ügyben, mert el szeretnék kerülni, hogy töröljék korábbi eredményeiket.

Ám mivel kiderült, hogy csak a Török Nagydíj előtt dönt a bíróság az ellensúlyos lengéscsillapítók szabályosságáról, a Renault vezetősége elárulta, hogy lépéseket tesz annak érdekében, hogy a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) engedélyezze számukra az általuk kifejlesztett eszköz használatát, és azt szabadon használhassák a jövő héten megrendezésre kerülő Magyar Nagydíjon, ugyanis nem lenne sportszerű, ha még egy versenyen hátrányba kerülnének emiatt.

A Renault főmérnöke, Pat Symonds megerősítette, a csapat arra kéri a szövetséget, hogy mielőbb tisztázza a lengéscsillapítók használatára vonatkozó szabályokat. "Mindenképpen arra kérjük a szövetséget, hogy minél előbb tisztázza az eszközre vonatkozó szabályokat, mivel úgy tudjuk, hogy a következő verseny előtt a bíróság még nem kezdi el tárgyalni az ügyet" - mondta a szakember.

Sokan azt gondolhatják, hogy a lengéscsillapítók elvesztése okozta a Renault bukását a Német Nagydíjon, azonban Symonds szerint nem ez volt a fő oka annak, hogy a vártnál gyengébben szerepeltek.

"Nem hiszem, hogy ez okozta volna a problémát" - mondta a Symonds. "Ennél többet azonban nem szeretnék mondani. Tudjuk, hol vannak problémáink."

A Renault versenyzői egyébként a hátsó abroncsok hólyagosodására panaszkodtak a vasárnapi futamot követően.