Németország elveszíti egyik versenyét

Vágólapra másolva!
A jövő évtől Németország már csak egy Forma-1-es versenynek ad otthont, miután a Hockenheimring és a Nürburgring vezetői megegyeztek abban, hogy a 2007-es idénytől felváltva rendezik meg a Német Nagydíjat.
Vágólapra másolva!

Ahogy arról korábban már beszámoltunk, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) minden erejével azon van, hogy új pályákat hozzon a királykategóriába, ami a szoros menetrend miatt csak úgy kivitelezhető, ha a jelenlegi palettáról levesznek helyszíneket.

Mivel Olaszország mellett Németország is két Forma-1-es versenynek ad otthont, kézenfekvő volt tehát, hogy az Európa-, illetve a Német Nagydíjat egybevonják - ezzel felszabadítva egy helyet a versenynaptárban.

Ecclestone azért is választotta Németországot, mert az ott megrendezett két verseny az elmúlt években igen kevés profitot hozott a szervezőknek, sőt tavaly - talán a Ferrari mélyrepülésének köszönhetően - mondhatni, hogy veszteséges volt a vállalkozás. Éppen ezért a német pályák vezetői megegyeztek abban, hogy felváltva rendezik meg a Német Nagydíjat.

A hírek szerint 2007-ben és 2009-ben a Nürburgringen, míg 2008-ban és 2010-ben a Hockenheimringen kerül megrendezésre a Német Nagydíj. Noha a pályák vezetői már egymás között megegyeztek, szükségük van a Forma-1 kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone aláírására is, akivel a tervek szerint a hétvégi Német Nagydíjon találkoznak.

Ha minden jól megy, akkor akár már a hétvégén hivatalos bejelentést tehetnek a felek.