Továbbra is előnyben lesz a Bridgestone

Vágólapra másolva!
A Bridgestone Motorsport szakemberei szerint Michael Schumacher múlt heti futamgyőzelme is bizonyítja, hogy a Ferrari kimagaslóan jó formában lesz az elkövetkező versenyeken.
Vágólapra másolva!

A Ferrari az elmúlt két versenyt zsinórban megnyerte, melyet Schumacher a Bridgestone vadonatúj gumicsaládja remek teljesítményének tud be.

Annak ellenére, hogy Magny-Cours-ban hatalmas volt a hőség, a Ferrari a puhább keverékű abroncsokkal is meg tudta szerezni a győzelmet, így a Bridgestone technikai menedzsere, Hisao Suganuma szerint az olaszok a soron következő versenyeken (Németország, Magyarország, és Törökország) is brillírozhatnak.

"A Ferrari Magny-Cours-ban mutatott teljesítménye még nagyobb jelentőséggel bír, ha figyelembe vesszük, hogy milyen abroncsokkal indultak a versenyen. A többiekkel ellentétben puha keverékeket használtak a hatalmas hőségben, és még így is győzelmet tudtak aratni" - mondta Suganuma a Gazetta dello Sport-nak adott nyilatkozatában. "Ugyan kockázatos volt, különösen a nagy meleg miatt, de végül minden rendben ment, noha az időmérő után egy kicsit aggódtunk a szemcsésedés miatt."

Mivel az aszfalt hőmérséklete több mint tíz fokot emelkedett a hétvége folyamán, Schumachernek vigyáznia kellett az abroncsaira, ezért is kezdte meg használt gumikkal a Francia Nagydíjat.

"A használt gumik kevésbé szemcsésednek, ám Schumacher folyamatosan figyelt a gumik túlmelegedésére, és mikor úgy érezte, túlságosan felhevültek azok, akkor megpróbálta lehűteni őket" - magyarázta Suganuma. "Később, mikor a versenyzők már felhordták a pályára a gumit, könnyebb volt az új abroncsokkal a versenyzés."

"Ha a puha keverékek ilyen jól muzsikálnak ebben a hatalmas hőségben, akkor megnyugodhatunk, hiszen jó irányba haladunk. A következő versenyeken is meleg lesz, így biztos vagyok benne, hogy a közeljövőben szintén jól fogunk teljesíteni."

A Ferrari jelenleg is a franciaországi Paul Ricard-on tesztek, hogy felkészítse az abroncsokat a soron következő versenyekre.