Intenzív tesztprogramba kezdett a Ferrari

Vágólapra másolva!
A Ferrari is megkezdte eheti tesztprogramját a franciaországi Paul Ricard versenypályán, ahol senkitől sem zavartatva, egyedük dolgozott.
Vágólapra másolva!

A brazil Felipe Massa, és a csapat tesztpilótája, Marc Gené egy intenzív gumiprogramot hajtott végre a francia ringen, melynek a 3.5 km hosszúságú konfigurációján köröztek.

A Ferrari a soron következő három futamra készítette fel az autóit, miközben a gumik tesztelése mellett különböző mechanikai és elektronikai megoldásokon dolgozott.

Massa volt a gyorsabb a két versenyző közül, ő 92 kör megtétele után leggyorsabb körét 59.627 alatt teljesítette, míg Gené 180 kört abszolvált a nap folyamán, és legjobb ideje 1:00.080 lett.