A FIA csökkentené az F1-es autók sebességét

Vágólapra másolva!
Kezd egyre biztosabbá válni, hogy a technikai szabályok módosításával fogják csökkenteni a Forma-1-es autók kanyarvételi sebességét a következő évben, miután a FIA Világtanács vezető mérnököket kért fel a helyzet kivizsgálására.
Vágólapra másolva!

Az Autosport magazin értesülései szerint a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) technikai delegátusa felkérést kapott arra, hogy dolgozzon ki olyan megoldásokat, melyekkel csökkenteni lehetne az F1-es autók kanyarsebességét a jövőben.

Az idei évben bevezetésre kerülő V8-as motorokkal hajtott versenygépek kanyarsebessége nem kevesebb, mint hét százalékkal nőtt az elmúlt évhez képest, melyet az aerodinamikai elemek fejlődésének, illetve a jobb tapadással rendelkező - a verseny közben lecserélhető - abroncsoknak tudhatunk be.

Egyesek szerint annyira megnőttek a kanyarsebességek, hogy többé már nincsenek biztonságban a versenyzők a gyors íveken. Silverstone-ban például vannak olyan kanyarok, melyeket gázelvétel nélkül, közel 300km/h-s sebességgel vesznek a pilóták, miközben 5G-s oldalirányú erő hat rájuk.

A FIA Világtanács közleményében a következő olvasható: "Mivel az idei évben jócskán megnőtt az F1-es autók kanyarsebessége, a Világtanács úgy döntött, felkéri a technikai munkacsoport illetékeseit, hogy tegyenek javaslatokat arra, miként lehetne lecsökkenteni az autók sebességét."