Coulthard hosszabbíthat a Red Bullal

Vágólapra másolva!
David Coulthard heteken belül megegyezhet a folytatásról a Red Bull Racing versenyistállóval, és aláírhatja újabb egy évre szóló szerződését az osztrák bázisú csapattal, értesült a brit Autosport magazin.
Vágólapra másolva!

Az új, egy évre szóló szerződést, mely további opciókat tartalmaz, a hírek szerint július végén hozza nyilvánosságra a csapat. A 35 éves skót versenyző, aki immáron 12. éve van jelen a Forma-1-ben, nem titkolja, hogy a jövő évben is a Red Bullnál szeretne maradni, hogy lehetősége legyen kipróbálni az Adrian Newey által tervezett RB3-as modellt.

Coulthard szinte egész pályafutása alatt a sztártervező autóival versenyzett, így nem csoda, hogy ki szeretné próbálni Newey legújabb járgányát a 2007-es idényben. A veterán pilóta az idei évben párszor már megmutatta tehetségét, Monacóban például megszerezte a Red Bull első dobogós helyezését.

A Red Bull Racing sportigazgatója, Christian Horner korábban elmondta, nem lát okot arra, hogy megváljon a csapat Coulthardtól. "Nagyon jól kijövünk egymással, és ha a kapcsolatunk jól működik, akkor miért kellene a váltáson gondolkodni?" - tette fel a kérdést a szakember.

"Hihetetlenül fitt, és azt sem szabad elfelejteni, hogy Nigel Mansell, illetve Damon Hill idősebbek voltak, mikor megszerezték a bajnoki címet. A motivációja a régi, és amíg nem fárad bele a versenyzésbe, nincs oka letenni a sisakot."

Coulthard leendő csapattársának kiléte azonban továbbra is kérdéses, hiszen nagy valószínűséggel Christian Klien nem fogja tudni megtartani versenyzői ülését a jövő évben. A Red Bull tulajdonosa, Dietrich Mateschitz korábban már elmondta, komoly fejlődésre van szüksége az osztrák pilótának ahhoz, hogy a 2007-es idényt is a csapattal kezdhesse meg.

A milliárdos üzletember azonban a héten utalt arra, hogy Klien megtarthatja ülését. "Még van néhány versenye, hogy bizonyítson, és erre úgy gondolom, jó esélye van" - mondta a vezető.

Klien, aki 2004-ben a Red Bull színeiben mutatkozott be a királykategóriában, mindössze csak egy pontot szerzett eddig az idei évben. Mindezek ellenére a fiatal tehetség úgy gondolja, megérdemelné a csapat bizalmát. "Néha balszerencse sújtja a versenyzőket, de ennek egy nap vége lesz. Tudom, hogy képes leszek hozni a tőlem elvárt eredményeket" - mondta Klien.