Vágólapra másolva!
Franck Montagny lehetőséget kapott a Super Aguri versenyistállótól, hogy a hétvégén megrendezésre kerülő Francia Nagydíjon hazai közönsége előtt rajthoz állhasson, noha korábbi szerződése csak az amerikai futamig szólt.
Vágólapra másolva!

A Renault egykori tesztversenyzője májusban érkezett a japán bázisú csapathoz, miután a vezetőség a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) nyomására megvált az újonc Yuji Idétől. A 28 éves pilóta helye azonban csak az észak-amerikai versenyekig volt biztos, így egészen a mai napig nem tudta, mi lesz a sorsa a hazai versenyén.

A vezetőség azonban szerdán hivatalosan is megerősítette, hogy Montagny vezetheti az egyik Agurit a hétvégi megmérettetésen. A francia pilóta hihetetlenül boldog volt a hír hallatán, és elmondta, egy nagy álma vált valóra azzal, hogy rajthoz állhat Magny-Cours-ban.

"Tudom, hogy ez lesz az utolsó versenyem a Super Aguri színeiben, de roppant boldog vagyok, hogy ezt hazai közönségem előtt teljesíthetem" - mondta Montagny személyes weblapján. "Roppant izgatott vagyok, teljesen fel vagyok dobva, mindennél jobban örülök. A rajongóim biztosan kilátogatnak majd a pályára, és támogatni fognak. Még fel sem fogtam, mi történt velem."

"Nyilvánvalóan annak örülnék a legjobban, ha a győzelemért harcolhatnék, de ilyen nagy dolgot nem is kérhetek" - folytatta a francia versenyző. "Régóta beszélünk erről a csapaton belül, így egy hatalmas köszönettel tartozom a dolgozóknak, még akkor is, ha Hockenheimben valószínűleg a csapat harmadik számú pilótája leszek."

Montagny nyilatkozatából arra lehet következtetni, hogy a Német Nagydíjtól - ahol a csapat beveti vadonatúj versenygépét - már a japán nemzetiségű Sakon Yamamoto fog rajthoz állni Takuma Szato mellett.