Kolles büszke a Midland fejlődésére

Vágólapra másolva!
A Midland MF1 Racing ügyvezető igazgatója, Colin Kolles szerint csapata rengeteget fejlődött a szezon során, így hamarosan befoghatja legnagyobb riválisait a versenypályán.
Vágólapra másolva!

"Úgy gondolom, hogy sikerült fejlődést elérnünk" - mondta Kolles. "Egyre közelebb kerülünk az előttünk állókhoz, mely mindenki számára kezd egyre nyilvánvalóbbá válni. Imola óta egyre kisebb a lemaradásunk. Már nem vagyunk 4.5 másodperccel lassabbak, mint az élen autózók, hiszen a köztünk lévő különbség lekúszott 1.8-2 másodperc alá."

"Azonban a legfontosabb az, hogy legfőbb ellenfeleinktől már csak pár tized választ el minket. Az elmúlt néhány versenyen gyorsabbak voltunk, mint a Red Bull, így nyugodt szívvel mondhatjuk, hogy sikerült fejlődést elérnünk, aminek nagyon örülök."

Alex Shnaider csapata a Super Aguri versenyistállóval egyetemben még egyetlen egy pontot sem szerzett az idei bajnokságban és eddigi legjobb helyeze az Ausztrál Nagydíjon elért 11. pozíció volt. Ennek tudatában nem lehet csodálkozni azon, hogy az orosz milliárdos a gárda eladását fontolgatja, melyre már korábban érkezett egy igen komoly, 100 millió eurós ajánlat.

Mindezek ellenére Kolles elégedett a csapat fejlődésével: "Nyilvánvalóan mindenki mozgásban van az F1-ben, de mi sokkal gyorsabban fejlődünk, mint a többiek, legalábbis ami az előttünk állókat illeti. Míg ilyen arányú fejlődésre vagyunk képesek, addig nincs nagy gond. Kanadában a Williams mindössze másfél tizeddel volt gyorsabb, mint mi, míg a többiek is csak pár tizeddel előztek meg minket. Tudjuk, hogy tovább fogunk javulni, hiszen az új szélcsatornától rengeteget várunk, így versenyről versenyre jobbak leszünk."

"Meggyőződésem, hogy a mi csapatunk a leghatékonyabb a mezőnyben, így büszke vagyok a dolgozóinkra, és az általuk elvégzett munkára" - tette hozzá a szakember.

Mivel a következő évben a Toyota fogja ellátni erőforrásokkal a Williams istállót, a Midland vélhetően beszállító nélkül marad. Bár a kiscsapat egyelőre még nem tudja, milyen egységet fog használni 2007-ben, Kolles elmondta, nem aggódnak, hiszen rengeteg lehetőségük van.