Newey hatalmas balesetet szenvedett

Vágólapra másolva!
Az F1 sztártervezője, a Red Bull Racing technikai igazgatója, Adrian Newey hatalmas balesetet szenvedett az elmúlt hétvégén Le Mans-ban, ahol Ford GT40-esével közel 180 mérföldes sebességnél elvesztette autója felett az uralmát, és a gumifalba csapódott.
Vágólapra másolva!

Newey azonban szerencsésnek érezheti magát, hiszen kisebb zúzódásokkal megúszta a balesetet. A brit szakember egyébként 1965-ös modelljével a Le Mans Classic bajnokság 1962-1965-ös kategóriájában próbált szerencsét, ahogy azt már több alkalommal is tette.

Éppen a második helyen autózott a nap utolsó versenyén, mikor a második sikánban közel 180 mérföldes sebességnél elvesztette autója felett az uralmát, megcsúszott, és többszöri megpördülés után a gumifalba csapódott.

Bár az autó csúnyán összetört, Newey komolyabb sérülések nélkül hagyhatta el a helyszínt.

"Az utolsó verseny első körében a második helyen autóztam Ray Bellm mögött" - mondta Newey az Autosport-nak. "Mikor a második sikánban ráléptem a fékre, az autó jobb oldala megcsúszott, és a hátulja nekicsapódott a gumifalnak. A jobb oldali abroncsaim megsérültek, így innentől kezdve 180 mérföldes sebességnél utas voltam az autómban. Többször is megpördültem, majd a gumifalba csapódtam."

"Hatalmas baleset volt, de a GT40-es masszívságának köszönhetően csak az egyik ujjamat vágtam el. Ugyan az autóm karosszériája teljesen lebomlott, a fő váz szinte sértetlen maradt" - magyarázta Newey.