Briatore: Szükségünk van Fisichellára

Vágólapra másolva!
Flavio Briatore, a Renault csapatfőnöke jó húzásnak tartja, hogy a francia gárda hosszabbított Fisichellával, mert remek versenyzőnek tartja honfitársát. Az olasz emellett kitért az erőforrások kölcsönadására és a másik pilóta kilétére is.
Vágólapra másolva!

A Renault jelenleg mindkét fronton kényelmes helyzetből várja a folytatást, hiszen a konstruktőrök és a pilóták versenyében is toronymagasan vezet a francia gárda. A háttérben az istálló már a jövőjét tervezi. A pilótakérdés még nyílt ugyan, de Giancarlo Fisichella szerződéshosszabbításának bejelentésével ezen a téren is elkezdődött valami.

A szezon végén lejáró szerződésű olasszal való hosszabbítást többen is meglepetésként értékelték. A csapatfőnök, Flavio Briatore azonban védelmébe vette az olasz, aki idén és a tavalyi évben is Alonso árnyékában autózott. "Ez egy olyan lépés volt, mellyel az egyik legjobb Forma-1-es pilótát a csapatnál tartottuk"- nyilatkozta Briatore.

"Fisico futamgyőztes, kiváló csapatjátékos, és egy nagyon sokoldalú versenyző"- érvelt honfitársa mellett az olasz szakember. "Minden adottsága meg van ahhoz, hogy a legmagasabb szinten versenyezzen, ezért nem is volt kérdéses számunkra, hogy hosszabbítunk vele. Úgy gondolom, hogy remek munkát végez. Szükségünk van rá."

Fisichella tehát jövőre is a Renault színeiben versenyez majd, de a távozó Fernando Alonso helyettese egyelőre még ismeretlen. Az olasz pilóta nem sokkal a hosszabbítás múlt heti bejelentése után azt nyilatkozta, hogy biztosan finn csapattársa lesz. Ha tényleg így van, akkor két lehetséges jelölt van, a jelenlegi tesztpilóta, Heikki Kovalainen és a McLaren kiválósága, Kimi Raikkönen jöhet majd szóba.

Hasonló találgatásokba Briatore azonban már nem ment bele: "Keressük a jövő évi pilótát Giancarlo mellé, és rengeteg emberrel beszélünk az ügyben. Ha már ott tartunk, akkor be fogjuk jelenteni az illetőt"- magyarázta a csapatfőnök.

A napokban merült fel annak lehetősége is, hogy a Renault motorokat adna más csapatoknak is. Briatore tagadta, hogy ez financiális problémákra lenne visszavezethető, annak ellenére is, hogy a főszponzor, a Mild Seven jövőre már nem állhat a csapat mellett. "A Renault elnöke, Carlos Ghosn Monacóban jelentette be, hogy megfelelő büdzsé áll rendelkezésünkre. A pénz nem lehet probléma. Viszont ettől függetlenül a kölcsönadás nagyszerű ötletnek tűnik. A kapacitásunk meg van erre, úgyhogy miért ne!"

Az sem elképzelhetetlen, hogy a Renault motorok Nissan név alatt fognak majd futni, és valamelyik Red Bullos csapat használhatja majd őket. "Semmi konkrétumról nem tudok beszámolni ezzel kapcsolatban"- mondta Briatore. "A Reanult csapat elnöke, Dassas úr felvázolta, hogy ez is egy megoldás az istálló számára. Jelenleg több lehetőség is van, ezeket elemeznünk kell, és ezután kell a legjobbat kiválasztanunk"- fejezte be az olasz.