A Bridgestone guruja mégis zöld utat kapott

Vágólapra másolva!
A korábbi hírekkel ellentétben a Bridgestone gumiguruja, Kees van der Grint zöld utat kapott orvosaitól, így részt vehet a soron következő észak-amerikai versenyeken, melynek a Ferrari hétszeres világbajnoka, Michael Schumacher örülhet talán a legjobban.
Vágólapra másolva!

Délelőtt még úgy volt, hogy a Bridgestone holland nemzetiségű szakembere távol marad a Kanadai-, illetve az Amerikai Nagydíjtól, miután szemműtétét követően orvosai megtiltották neki a repülést, azonban kedd délután kiderült, hogy a gumispecialista a vártnál előbb felépült, így mégis repülőre szállhat, és jelen lehet a soron következő két tengerentúli versenyen.

Van der Grint pár évvel ezelőtt munkabalesetet szenvedett, mikor egy abroncs felrobbant előtte, mely megsértette jobb retinahártyáját. Ugyan sokáig semmi panasza nem volt, az elmúlt hónapban különös vonalakat, és fontokat kezdett el látni, így meg kellett műteni a szemét.

Mivel orvosai a teljes felépüléséig megtiltották neki a repülést, a holland szakember már felkészült arra, hogy ki kell hagynia a soron következő versenyeket, ám mivel az utolsó kontrolleredményei jók lettek, engedélyezték számára az utazást.

A Bridgestone rangidős gumispecialistája, van der Grint az elmúlt évek során nagyon közeli kapcsolatba került a Ferrari hétszeres világbajnokával, Michael Schumacherrel, akinek rengeteget segít a versenyhétvégék alatt a gumiválasztásban.

Az elmúlt években ő az összekötő kapocs a Ferrari és a Bridgestone technikai személyzete között a versenyhétvégéken, így jelenléte mondhatni, hogy elengedhetetlen a két fél számára.