Stewart Hamiltont ültetné Alonso mellé

Vágólapra másolva!
A Forma-1 többszörös világbajnoka, Jackie Steward szerint a McLarennek a jövő évre a GP2-es széria éllovasát, Lewis Hamiltont kellene választania a világbajnok, Fernando Alonso csapattársául.
Vágólapra másolva!

Stewart, aki korábban saját csapatot futtatott a királykategóriában, úgy gondolja, hogy a 21 éves brit versenyző bebizonyította, hogy igenis készen áll az ugrásra.

"Véleményem szerint óriási jövő áll előtte, tisztán látszik a tehetsége, és már most készen áll a Forma-1-re" - mondta Stewart a Reuters hírügynökségnek adott nyilatkozatában még Monte-Carlóban.

"Teljesen mindegy, hogy az alsóbb kategóriákban miként teljesítettél, a Forma-1-ben úgyis bizonyítanod kell megint. Azonban szent meggyőződésem, hogy Hamilton jól venné az akadályokat, hiszen remekül alkalmazkodik a különböző helyzetekhez."

Arra a kérdésre, hogy a Forma-1-es tapasztalattal nem rendelkező Hamiltont beültetné-e Fernando Alonso mellé a jövő évben, ha a McLaren vezetője, Ron Dennis helyében lenne, Stewart habozás nélkül a következőket mondta.

"Igen, leszerződtetném. Ha már a csapatomban lenne Alonso, akkor csakis olyan versenyzőt ültetnék mellé, aki a jövőt képviseli. Alonso és Hamilton viszont remek párost alkotnának" - mondta az egykori autóversenyző.

"Kimi Raikkönen és Fernando Alonso esete is bizonyítja, hogy a megfelelő pillanatokban igenis helyet kell biztosítani a fiatal tehetségeknek a Forma-1-ben."

Stewart szerint a GP2-es széria éllovasa lehet a következő Schumacher a Forma-1-ben, így már a jövő évben is megállná a helyét a nagyok mellett. A McLaren azonban nem éppen arról híres, hogy szívesen alkalmaz tapasztalatlan kezdőket, amit az is bizonyít, hogy 1993-ban fordult elő legutóbb olyan, hogy újonc versenyzővel kezdték meg az idényt. Akkor Michael Andretti sorakozott fel a rajtrácsra a McLaren színeiben.